Hirdetés

Vádat emeltek a szigorúan titkos katonai iratokat kiszivárogtató Jack Teixeira ellen

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Nemzetvédelmi információ továbbadása és szándékos visszatartása miatt emeltek vádat csütörtökön az amerikai nemzeti gárda tagja, Jack Teixeira ellen, aki szigorúan titkos katonai iratokat osztott meg a közösségi médiában.

MTI

2023. június 16., 07:322023. június 16., 07:32

A Nemzeti Gárda Massachusetts-i légiegységének 21 éves adatelemzőjét áprilisban tartóztatták le, miután az általa megosztott, többi között az ukrajnai háborúval összefüggő, katonai dokumentumok nyilvánosságra kerültek.

Teixeirát hat rendbeli szövetségi bűncselekménnyel vádolják, mely egyenként 10 évig terjedő szabadságvesztéssel és 250 ezer dollár pénzbírsággal sújtható.

Hirdetés

A vádemelést kommentálva Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy azok, akik magas szintű biztonsági felhatalmazással rendelkeznek, bizalmat kapnak arra, hogy védelmezzék a minősített információkat és biztosítsák a nemzet titkait. „A mai vádemelés ennek a bizalomnak a feltételezett súlyos megsértésére világít rá” – fogalmazott az FBI vezetője.

A nyomozati iratok szerint Jack Teixeira 2022 novembere és 2023 áprilisa között mintegy 40 ezer üzenetet tett közzé a Discord közösségi oldal zárt csoportjában,

amelyek tartalmazták a titkos katonai iratokat részben az Egyesült Államok külföldi szövetségeseivel és ellenfeleivel kapcsolatban. A nyomozóhatóság megállapítása szerint az üzenetekben többször utalt arra, hogy tisztában van a dokumentumok minősítésével, és esetenként maga kérdezte a zárt online csoport felhasználóit, hogy milyen jellegű információk érdeklik őket.

Jack Teixeirát áprilisban otthonában tartóztatták le és azóta a hatóságok őrizetében van. Májusban a bíróság szükségesnek tartotta, hogy a büntetőeljárás kezdetét börtönben várja ki, mert szabadlábra helyezése esetén, a bíró évelése szerint, fennállna az országból való távozás és az igazságszolgáltatás akadályozásának kockázata.

korábban írtuk

Fehér Ház: attól, hogy nyilvánosságra kerültek a titkos katonai iratok, még titkosak, szűkítették a hozzáférők körét
Fehér Ház: attól, hogy nyilvánosságra kerültek a titkos katonai iratok, még titkosak, szűkítették a hozzáférők körét

Az amerikai kormányzati ügynökségek egészét érintve felülvizsgálják a minősített dokumentumokhoz való hozzáférési engedélyeket és azok megadását – közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn.

korábban írtuk

Nemrég léptették elő a titkos amerikai katonai iratokat kiszivárogtató férfit
Nemrég léptették elő a titkos amerikai katonai iratokat kiszivárogtató férfit

Nemrég léptették elő az Egyesült Államok Nemzeti Gárdája légierejének azon, 21 éves tagját, akit csütörtökön vettek őrizetbe annak gyanújával, hogy ő szivárogtatta ki az ukrajnai háborúval kapcsolatos titkos katonai iratokat.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés