Zelenszkijt helikopterrel szállították a brit miniszterelnökök Londontól 65 kilométerre lévő vidéki rezidenciájára
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Nagy-Britannia nem készül harci repülőgépek átadására Ukrajnának – erősítette meg a brit kormányfő szóvivője, miután Rishi Sunak fogadta hétfőn a rövid látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
2023. május 15., 18:422023. május 15., 18:42
2023. május 15., 18:452023. május 15., 18:45
Sunak és Zelenszkij Chequersben, a brit miniszterelnökök Londontól 65 kilométerre északnyugatra lévő vidéki rezidenciáján ült tárgyalóasztalhoz. Risgi Sunak londoni hivatala közölte a találkozóról kiadott közleményében, hogy Nagy-Britannia további több száz légvédelmi rakétát, illetve pilóta nélküli légi eszközt ad át Ukrajnának. A Downing Street ismertetése szerint az utóbbiak között új, 200 kilométert meghaladó hatótávolságú támadó drónok is lesznek.
A felszerelések segítik majd a várt ukrán katonai előrenyomulást az orosz erőkkel szemben – fogalmazott hétfői tájékoztatásában a brit miniszterelnöki hivatal. A brit kormány már a múlt héten bejelentette, hogy hosszú hatótávolságú rakétákkal is ellátja az ukrán fegyveres erőket. Ben Wallace védelmi miniszter a londoni alsóház képviselőinek adott tájékoztatásában elmondta: a brit védelmi tárca Storm Shadow típusú rakétákat szállít Ukrajnának. A gyártó által szolgáltatott adatok szerint e fegyvertípus hatótávolsága 250 kilométer.
Wallace ismertetése szerint e rakétatípus kizárólag hagyományos töltetek szállítására alkalmas, hosszú hatótávolságú precíziós eszköz, amely kiegészíti az Ukrajnának már korábban átadott hasonló fegyverek, köztük a HIMARS és a Harpoon rakéták nyújtotta védelmi képességeket.
Ukrajna készen áll a békére – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap Berlinben Volodomir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott megbeszélése után.
A Downing Street hétfői tájékoztatása szerint a London által átadott katonai felszerelések hatékonyságát kiképzési programokkal és gazdasági támogatással is növelni kell. A londoni kormányfői hivatal felidézi, hogy a brit fegyveres erők tavaly 15 ezer ukrán katonának nyújtottak hadszíntéri képességfejlesztő képzéseket. Nagy-Britannia új képzési programot is kidolgoz ukrán pilóták számára, ezzel is elősegítve, hogy Ukrajna új, NATO-szabványoknak megfelelő, F-16-os harci repülőgépekből álló légierőt építhessen ki – áll a Downing Street hétfői ismertetésében.
A Downing Street úgy fogalmaz hétfői tájékoztatásában, hogy Nagy-Britannia a nyáron alapszintű repülési képzést indít ukrán pilótáknak, és London e programmal párhuzamosan együttműködésre törekszik „más országokkal” F-16-osok szállítása érdekében. Az ismertetés nem tér ki arra, hogy ezeket a repülőgépeket mely országok adnák át Ukrajnának, és mikor. A brit királyi légierő (RAF) állományában nincsenek F-16-os harci repülőgépek.
A Chequersben tartott kétórás hétfői találkozó után Zelenszkij mindazonáltal kijelentette, hogy felvetette a brit kormányfőnek nyugati harci gépek ukrajnai szállítását. Az ukrán elnök szavai szerint ez nagyon fontos téma, mivel jelenleg Ukrajna nem tudja ellenőrzése alatt tartani légterét. Zelenszkij úgy fogalmazott, hogy várakozása szerint az ügyben hamarosan „nagyon fontos döntések” hangzanak majd el, „de ezen még egy kicsit dolgoznunk kell”.
A brit kormányfő szóvivője hétfőn mindazonáltal megerősítette azt a korábban is többször kinyilvánított londoni álláspontot, hogy Nagy-Britannia nem tervezi harci repülőgépek átadását Ukrajnának. Rishi Sunak maga is úgy fogalmazott a tárgyalás után, hogy a katonai repülőgépek átadása „nem egyszerű ügy”. Zelenszkij előzőleg februárban járt Londonban, és a brit parlament két házának tagjai előtt tartott akkori beszédében úgy fogalmazott, hogy Ukrajna harci repülőgépek formájában „szárnyakat kér” szabadságának védelméhez. A londoni miniszterelnöki hivatal azonban akkor is meglehetősen tartózkodó módon reagált az ukrán elnök kérésére, hangsúlyozva: repülőgépek szállítása csak hosszútávú megoldásként jöhet szóba, és Ukrajnának most a rövidtávon elérhető védelmi kapacitások megszerzésére van a legnagyobb szüksége.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég azt javasolta, hogy Ukrajna robbantsa fel a Magyarországot kőolajjal ellátó Barátság vezetéket – írja a The Washington Post a Pentagon által is hitelesnek tartott hírszerzési dokumentumokra hivatkozva.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!