
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülése támogatta a bányászati hulladék irányelv tagállami végrehajtásáról szóló jelentést, amelyben az EP képviselői a cianidos bányászat uniós betiltására szólították fel az Európai Bizottságot – közölte az uniós parlament sajtószolgálata csütörtökön.
2017. április 28., 01:052017. április 28., 01:05
A tájékoztatás szerint az EP-képviselők 566 igen, 8 nem és 20 tartózkodó szavazattal támogatták Hölvényi György, a Fidesz-KDNP EP-képviselője, a bányászati hulladék irányelv tagállami végrehajtásáról szóló irányelv jelentéstevője ajánlásait a bányászati hulladékok európai szabályozásának javítására.
Hölvényi György, az MTI-hez eljutatott közleményében úgy vélekedett:
Arra emlékeztetett, hogy az Európai Parlament – Áder János köztársasági elnök, akkor EP-képviselő kezdeményezésére – már 2010. május 5-i határozatában a cianidos bányászati technológiák uniós betiltására szólította fel az Európai Bizottságot. A politikus hozzátette, az elfogadott végrehajtási jelentés azt igazolja, hogy
Az európai bányászat egyre gyengébb minőségű és mélyebben fekvő erőforrások felé fordul, egyre több hulladékot, veszélyes méregtavat hagyva maga mögött. A jelentés az aggasztó trend megállítása érdekében az élvonalbeli fejlesztések gyakorlati alkalmazását sürgeti – közölte a képviselő.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!