Hirdetés

Újabb sírgyalázás a Vajdaságban

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tegnap határozott hangú közleményben ítélte el a december 24-ére virradóra Újvidéken elkövetett újabb temetőrongálást, követelve a tettesek felkutatását és megbüntetését. Szenteste előtti éjszaka ismeretlen tettesek több mint 10 síremléket döntöttek le a vajdasági székváros katolikus és református temetőjének katolikus részében a rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben. A VMSZ Dél-bácskai és Szerémségi Szervezetének dokumentuma rámutat arra, hogy a temetőrombolások a kilencvenes évek óta rendszeressé váltak.

Gazda Árpád

2006. december 27., 00:002006. december 27., 00:00

A legutóbbi sírgyalázás 2004-ben a Futaki úti temetőben történt, előző évben pedig ugyanott példátlanul nagy, európai méretű felháborodást kiváltó temetőrombolás során majdnem száz síremléket döntöttek le.
Az ismétlődő temetőrombolások – a magyarul beszélők rendszeres szóbeli és fizikai bántalmazása mellett – a soviniszta indíttatású állandó jellegű magyarellenes nyomás részét képezik. Ennek a magyarság megfélemlítése és elköltözésre ösztökélése a célja, amit szerb nacionalista és soviniszta körök és pártok nyíltan is meghirdettek – állítja közleményében a VMSZ.
A legnagyobb délvidéki magyar párt Szerbia felelős szerveit hibáztatja, mert mindeddig egyetlen olyan esetről sem tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy a magyarellenes erőszakos cselekedetek elkövetői, a magyaroknak ártó nemzetek közötti türelmetlenség szítói feleltek volna tetteikért. A szerbiai hatóságok látszattevékenysége, elnéző magatartása, a magyarellenes cselekedetek lekicsinylése bátorítja a magyarok elleni gyűlölettől fűtött erőszakos cselekedeteket – vonja le az általános következtetést a konkrét esetből a közlemény.
Követeljük, hogy az Európai Unióba igyekvő Szerbia kormánya ne csak szavakban ítélje el a soviniszta kilengéseket, hanem vessen véget a magyarellenes támadásoknak – áll a VMSZ-dokumentumban. Hírösszefoglaló

------------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés