Hirdetés

Újabb román járműben találtak hamis márkajelzésű ruhákat a magyar pénzügyőrök

Képünk illusztráció •  Fotó: NAV

Képünk illusztráció

Fotó: NAV

Több mint 2,5 millió forintot érő hamis márkajelzésű ruhát találtak a pénzügyőrök egy román furgonban az M7-es autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

MTI

2023. február 21., 12:042023. február 21., 12:04

A pénzügyőrök az M7-es Somogy vármegyei szakaszán ellenőrizték a román furgont, amelynek rakterében csaknem száz darab, különféle márkajelzésű melegítőt találtak fekete fóliába csomagolt dobozokba rejtve.

A sofőr azt mondta, a ruhákat a dobozokon szereplő címzettnek vitte Olaszországba, de fogalma sem volt arról, hogy mit szállít.

Hirdetés

Szakértői vizsgálat szerint a ruhák hamisítványok, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba.

A pénzügyőrök a több mint 2 és félmillió forint értékű ruhát lefoglalták, és eljárást indítottak.

A hamisított termékek egészségügyi és minőségi kockázatot jelentenek, és a gazdaság szereplőinek is jelentős kárt okoznak – áll a közleményben.

korábban írtuk

Hamis Rolexeket, luxusmárkájú termékeket találtak egy román rendszámú utánfutóban Magyarországon
Hamis Rolexeket, luxusmárkájú termékeket találtak egy román rendszámú utánfutóban Magyarországon

Hamis Rolex karórákat, luxusmárkájú babaruhákat, táskákat és parfümöket találtak 170 millió forint értékben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy utasokkal teli, német furgon román rendszámú utánfutójában – közölte a NAV pénteken az MTI-vel.

korábban írtuk

Újabb román járműben találtak több mint tízmillió forintot érő hamis órát és ruhát a magyar pénzügyőrök
Újabb román járműben találtak több mint tízmillió forintot érő hamis órát és ruhát a magyar pénzügyőrök

Több mint tízmillió forintot érő hamis órát és ruhát találtak a pénzügyőrök egy román kisteherautó ellenőrzésekor az M1-es autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

korábban írtuk

Több millió forintot érő hamis ruhát és táskát találtak egy román kisteherautóban a magyar pénzügyőrök
Több millió forintot érő hamis ruhát és táskát találtak egy román kisteherautóban a magyar pénzügyőrök

Több mint 12 millió forintot (145 212 lej) érő hamis ruhát és táskát találtak a pénzügyőrök egy román kisteherautóban az M1-es autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Moszkva nem fog örülni: Ukrajna új, Románián átvezető útvonalakon kapja az üzemanyagot a háború miatt

Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.

Moszkva nem fog örülni: Ukrajna új, Románián átvezető útvonalakon kapja az üzemanyagot a háború miatt
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kijevi gesztus a magyaroknak: a parlament elítélte a szovjetek kárpátaljai magyarellenes atrocitásait

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.

Kijevi gesztus a magyaroknak: a parlament elítélte a szovjetek kárpátaljai magyarellenes atrocitásait
2026. szeptember 03., csütörtök

Ukrajna még nem teljesítette a kisebbségvédelem terén Magyarországnak tett vállalásait

Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Ukrajna még nem teljesítette a kisebbségvédelem terén Magyarországnak tett vállalásait
2026. szeptember 03., csütörtök

Durvul a német–orosz konfliktus. De milyen hibrid háborús lépéseket tett eddig Oroszország Európa országai ellen?

Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.

Durvul a német–orosz konfliktus. De milyen hibrid háborús lépéseket tett eddig Oroszország Európa országai ellen?
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Ursula von der Leyen eszkalációról beszél a lipcsei dróntámadás kapcsán

A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás újabb eszkalációt jelent az Unió területén – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Ursula von der Leyen eszkalációról beszél a lipcsei dróntámadás kapcsán
2026. szeptember 02., szerda

Trump felkelésre szólítja az irániakat, miközben az amerikai és az iráni hadsereg ismét egymást lőtte

Ismét kölcsönös katonaik csapásokba torkollott az Egyesült Államok és Irán közötti ellentét: az amerikai hadsereg kedden újabb támadásokat hajtott végre Irán ellen.

Trump felkelésre szólítja az irániakat, miközben az amerikai és az iráni hadsereg ismét egymást lőtte
2026. szeptember 02., szerda

Egyre fokozódik a német–orosz feszültség a hibrid háborús vádak miatt, egyeztet az EU és a NATO

Egyre mélyül a konfliktusNémetország és Oroszország között, miután Oroszországnak tulajdonított drónokat találtak a lipcsei repülőtéren.

Egyre fokozódik a német–orosz feszültség a hibrid háborús vádak miatt, egyeztet az EU és a NATO
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Moszkva: minek támadna Oroszország a NATO-ra?

Oroszországnak nincs sem oka, sem terve arra, hogy megtámadja a balti NATO-országokat – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden Vlagyivosztokban az Interfax hírügynökségnek.

Moszkva: minek támadna Oroszország a NATO-ra?
2026. szeptember 01., kedd

A szlovákok segítenek Romániának az ország légterét megsértő drónok felderítésében

A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

A szlovákok segítenek Romániának az ország légterét megsértő drónok felderítésében
2026. szeptember 01., kedd

Lebombáztak az oroszok egy ukrán–román határátkelőt

Csapást mért az orosz hadsereg az Isaccea és Orlivka közötti komphatárátkelő ukrán oldalán álló létesítményeire kedden.

Lebombáztak az oroszok egy ukrán–román határátkelőt
Hirdetés
Hirdetés