2012. augusztus 22., 21:342012. augusztus 22., 21:34
Miközben franciaországi roma szervezetek üdvözölték a tanácskozás összehívását, romániai cigányok táborát bontják a rendőrök Észak-Franciaországban.
Bár a konzervatív kormány már négy hónapja megbukott, a hatóságok továbbra is a Nicolas Sarkozy által bevezetett módszert alkalmazzák: az illegális telepek lakóinak repülőjegyet és 300 eurót adnak az önkéntes hazatérésért Kelet-Európába, ha ez nem hat, ledózerolják a táborokat.
A kormányzó szocialista párton belül azonban sokan bírálják ezt a módszert, ezért a kormány egyeztetést hívott össze. A Francia Roma Szervezetek Szövetségének elnöke szerint már az a tény kivételes, hogy a kormányfő vezetésével miniszteri szintű tanácskozás lesz az ügyben.
„Ilyesmire nem volt példa az elmúlt húsz évben, amióta jelentős számban érkeznek hozzánk roma bevándorlók” – fogalmazott Laurent El Ghozi. A roma szervezetek szövetségének vezetője bízik abban, hogy politikai változást is hoz ez a találkozó. A szakember elképzelhetetlennek tartja, hogy a baloldali kormány ne változtasson elődje cigánypolitikáján. Szerinte a kitelepítések helyett a diszkrimináció megszüntetésére, iskolára és munkahelyekre van szükségük a franciaországi romáknak.
Az elnökválasztási kampányban egyébként François Hollande azt mondta, ellenzi a cigánytelepek lebontását, amennyiben nem kínálnak másik szállást a táborok lakóinak. Miközben elődjét, Nicolas Sarkozyt Európa-szerte éles kritikák illették a hazatelepítések miatt, a mostani akciók ellen sem Brüsszel, sem a romajogvédő szervezetek nem emelték fel szavukat. Becslések szerint Franciaországban 15–20 ezer romániai, illetve bulgáriai roma él.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.