2013. január 04., 09:482013. január 04., 09:48
Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselő az első tárgyalások után újságíróknak azt mondta, ellenzéki szervezetek szerint új alkotmányra van szükség, mert a jelenlegi alaptörvénynek se társadalmi, se tartalmi legitimációja nincs. A következő választások után még kétharmados többség birtokában sem akarnának egyedül alkotmányozni – ismertette a résztvevők álláspontját. Elképzeléseik szerint az új alkotmány két lépcsőben, a részvételi demokrácia minden elemét kihasználva születhet meg.
Az első körben a jogállamiságot akarják helyreállítani, ezért csak az ehhez legszükségesebb módosításokat végzik el, és ezután indulhat egy hosszú és kiterjesztett folyamat, amelynek a végén társadalmi konszenzussal elfogadott új alkotmány születik – mondta. Bárándy Gergely sikeresnek ítélte az első tárgyalási fordulót, amelyen megegyeztek a célokban, az alapelvekben és a tárgyalás folytatásában is. Hangsúlyozta, hogy a tárgyalások folytatódnak, a terveik szerint legközelebb szerdán ülnek össze. Kérdésre válaszolva azt mondta: jóval kilencven százalék fölött van azoknak a kérdéseknek az aránya, amelyben a résztvevők mindenképpen egyet tudnak érteni.
A Fidesz szerint az ellenzéki egyeztetésen részt vevő szervezetek hallgatnak igazi szándékukról, a bankadó eltörléséről. Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője úgy fogalmazott: másfél év „megrendezett bújócskázása” után újra összeállt a régi csapat, „Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy elővette a Bárándy család által összerakott közjogi csomagot”.
A Fidesz szerint azok próbálnak az emberi jogok védelmezőinek feltűnni, akik 2006-ban viperákkal támadtak békés ünneplőkre, és lábbal tiporták a demokráciát, azok puhítanák fel az alaptörvény államadósságra vonatkozó előírását, akik megduplázták az államadósságot és a „devizahitel csapdájába” lökték a családokat, miközben Európa legjövedelmezőbb bankszektorát hozzák létre.
Volner János, a Jobbik parlamenti frakcióvezető-helyettese úgy reagált: „zsákmány reményében egyesül az amerikai pénzekből kampányoló baloldal”, és a most meginduló tárgyalások igazi kérdése az, hogy a magyar emberek vagy pedig a beléjük invesztáló külföldi befektetők érdekét szolgálja-e majd az egyesülés. Közleményében a politikus azt írta: a „2010-es választási veresége után részint álcivil mozgalmak mögé bújva” tér vissza az MSZP és az SZDSZ.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.