2012. november 23., 06:592012. november 23., 06:59
A fegyvernyugvással kapcsolatos megállapodást Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és az egyiptomi külügyi tárcavezető, Mohamed Kamel Amr jelentette be Kairóban. Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta: lehetővé kell tenni a Közel-Kelet népei számára, hogy „ne kelljen félelemben élniük”. Hozzátette, a mostani az egész térség szempontjából kritikus időszak.
Kiemelte az egyiptomi kormányzat erőfeszítéseit, amely „felelősségteljesen” lépett fel, s segített abban, hogy létrejöhessen a tűzszünet. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Barack Obama amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során erősítette meg, hogy kormánya is elfogadta a tűzszünetet. Mint fogalmazott, „esélyt kell adni a békének”, hazája lehetővé kívánja tenni, hogy stabilizálódjék a helyzet a térségben. Leszögezte ugyanakkor: Izrael és az Egyesült Államok közösen fog küzdeni az Iránból származó fegyverek csempészete ellen.
A megállapodás betartását az egyiptomi kormány fogja ellenőrizni. Izraeli sajtóértesülések szerint a zsidó állam vállalta, hogy nem indít semmilyen, sem szárazföldi, sem tengeri vagy légitámadást a Gázai övezetben, és felhagy a palesztin militáns csoportok vezetőinek likvidálásával, valamint nem foglal el semmilyen, palesztinok által birtokolt területet.
Ugyanakkor, amennyiben tudomást szerez egy Gázai övezetből induló terrortámadásról, joga lesz az önvédelemre, felléphet annak megelőzése érdekében. A Hamász és a többi palesztin szervezet megígérte a Gázai övezetből induló Izrael elleni támadások beszüntetését, mind a rakétakilövések leállítását, mind a határ menti akciók megszüntetését.
A Hamásznak sikerült elérni egyik régi követelésének a teljesítését, azaz a határ menti izraeli behatolások leállítását, az izraeli járőrözés tiltását főként a határ gázai oldalán található, mintegy 500 méteres ütközőzónában. Szakértők szerint az egyezmény szinte teljes egészében megegyezik a 2009-es Öntött ólom hadműveletet lezáró tűzszünettel. A tűzszünet hatályba lépése után eltelt egy óra alatt is lőttek ki rakétákat Izraelre a Gázai övezetből, de ezek nem okoztak károkat.
A média tucatnyi riadóról adott hírt, de a 10-es csatorna szerint több esetben is az késztette jelzésre a radarokat, hogy a Gázai övezetben győzelmet ünneplő tömeg tűzijátékkal szórakoztatta magát. A Gázai övezetben ugyanis győzelmi örömünnep kezdődött a tűzszünet hatályba lépése után. Az utcák megteltek boldog, petárdázó, kiabáló emberekkel, akik azt harsogták, hogy „Allah a legnagyobb, az ellenállás győzött”.
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter elégedettségét fejezte ki, hogy a Hamásszal kötött tűzszünet aláírása után csak kevés sebesült volt a további rakétatámadásokban. „Remélem, hogy a Hamásznak és az Iszlám Dzsihádnak az átéltek után nincs kedvük tovább folytatni a támadást” – vélekedett. Barak váratlannak nevezte a szerdán megkötött tűzszünetet, „nem számítottunk arra, hogy a Hamász térdre ereszkedik” – mondta 62 nappal a választások előtt.
A Stratfor amerikai stratégiaelemző intézet megjegyzi ugyanakkor, hogy a Hamász szimbolikus győzelmet arat a tűzszünettel, mert állíthatja, hogy képes volt csapást mérni Izrael központjára, és elkerülte a megsemmisülést egy izraeli szárazföldi hadjáratban.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.