Hirdetés

Trumpnak sok sikert kívánt az elnökséghez a büntetőbíró

Trump

Trump a teljes büntetőeljárást az ellene zajló politikai „boszorkányüldözés” részének mondta

Fotó: Donald Trump/Facebook

A bíró nem állapított meg büntetési tételt Donald Trump leendő amerikai elnökkel szemben New York-i büntetőügyének ítélethozatali tárgyalásán pénteken. Trump a tárgyalást „alávalónak” nevezte.

MTI

2025. január 10., 20:232025. január 10., 20:23

Juan Merchan bíró közölte, hogy döntése mind a 34 vádpontot lefedi, majd Donald Trumphoz fordulva azt mondta, hogy sok sikert kíván neki második elnöki hivatali időszakára. Donald Trump virtuális formában, floridai otthonából vett részt a tárgyalótermi eseményen védőügyvédje, Todd Blanche társaságában, ahonnan a büntetőügyet szégyennek nevezte New York állam számára.

Megjegyezte, hogy az amerikai emberek először végignézhették a bírósági eljárást, majd annak ismeretében választották őt meggyőző többséggel elnökké.

Hirdetés

Közösségi oldalán megjelent közleményében a tárgyalást „alávalónak” minősítette, és egyben közölte, hogy korábbi ígéretéhez híven fellebbez. A politikus a teljes büntetőeljárást az ellene zajló politikai „boszorkányüldözés” részének mondta, amelyet véleménye szerint demokrata politikai ellenfelei kezdeményeztek.

A január 20-án hivatalba lépő elnök hétfőn az ítélethozatal elhalasztását kezdeményezte addig, amíg a teljes büntetőügy megszüntetésére vonatkozó jogi eljárás tart. Az ítélet kihirdetésének felfüggesztésére vonatkozó beadványt csütörtökön este hozott határozatában a szövetségi Legfelsőbb Bíróság elutasította, azt hangsúlyozva, hogy az ítélet elleni fellebbezés rendelkezésre áll.

A bíró döntése, az úgynevezett „feltétel nélküli elengedés” (unconditional discharge) nem szünteti meg az esküdtszék ítéletét a bűnösségről, aminek közvetlen jogkövetkezménye, hogy Donald Trump a jövőben nem birtokolhat fegyvert és DNS-mintát kell adnia a szövetségi nyilvántartás számára.

Donald Trumppal szemben New York város kerületi ügyésze emelt vádat hallgatási pénz 2016-os kifizetésének hamis könyvelése miatt. A tárgyalás tavaly április közepén kezdődött és hat héten keresztül tartott New York város büntetőbíróságán. A leendő elnök ellen a választási kampány idején indított négy büntetőeljárásból egyedül a New York-i ügy jutott el a tárgyalási szakaszba.

korábban írtuk

Nincs akadálya Trump hivatalba lépésének, a kongresszus hitelesítette az elnökválasztás eredményét
Nincs akadálya Trump hivatalba lépésének, a kongresszus hitelesítette az elnökválasztás eredményét

Az amerikai Kongresszus két háza együttes ülésén hitelesítette hétfőn a tavaly november 5-én tartott elnökválasztás eredményét, amivel hivatalosan is megnyílt az út Donald Trump január 20-i elnöki beiktatása előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
Hirdetés