
Elégedett. Trump szerint gyorsan haladnak előre az Irán elleni offenzívában
Fotó: America First Policy Institute
Irán új vezetése tárgyalni akar – közölte Donald Trump amerikai elnök a The Atlantic című lapnak nyilatkozva vasárnap, és hozzátette, hogy ő ezt el is fogadta.
2026. március 01., 21:012026. március 01., 21:01
„Beszélni akarnak, és én beleegyeztem abba, hogy beszéljünk, így beszélni fogok velük. Korábban kellett volna ezt megtenniük. Hamarabb kellett volna megadniuk azt, ami nagyon praktikus és könnyű volt. Túl sokáig vártak” – húzta alá az amerikai elnök a floridai rezidenciáján adott interjúban.
Egy másik nyilatkozatban Donald Trump elégedettségét fejezte ki a katonai műveletek állásával.
„Gyorsan haladunk előre” – fogalmazott a Fox News hírtelevíziónak.
Eközben az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) közölte:
A tájékoztatás szerint további öt amerikai katona súlyos sebesüléseket szenvedett az Elsöprő Düh (Epic Fury) fedőnevű műveletben.
Mások könnyű repeszsérüléseket és agyrázkódást szenvedtek, és visszatérhetnek a szolgálatba.
A bejegyzés szerint a nagyobb harci műveletek folytatódnak.
Ők az első amerikai áldozatok, akikről beszámoltak, mióta az Egyesült Államok és Izrael meglepetésszerű támadást indított Irán ellen.
Az Egyesült Arab Emírségekből három halottat és 58 sebesültet jelentettek. Az emírségek védelmi minisztériuma szerint 165 ballisztikus rakétát észleltek, amelyből 152-t megsemmisítettek, 541 iráni drónból pedig 506-ot tudtak lelőni.
Kuvaitban az egészségügyi tárca szerint egy ember vesztette életét és 32-en sebesültek meg. A minisztérium szerint az áldozatok mind külföldiek.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!