
Donald Trump az 1990-es évek közepén több alkalommal is utazhatott Jeffrey Epstein magánrepülőgépén
Fotó: Facebook/The White House
Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer Epstein-dokumentumot hozott nyilvánosságra kedden a törvényi kötelezettségének eleget téve.
2025. december 24., 10:292025. december 24., 10:29
A mintegy 30 ezer iratban olvasható a Jeffrey Epsteinhez kapcsolt szexuális bűncselekmények több áldozatának neve, illetve részletek az elkövetett cselekedetekről.
A megjelent utaslisták szerint Donald Trump esetenként feleségével és gyermekeivel volt utasa a járműnek, más esetben csak Jeffrey Epstein társaságában, és volt olyan is, amikor egy 20 éves meg nem nevezett személy is a repülőgépen tartózkodott. A repülő utasai között legkevesebb négy alkalommal szerepel Ghislaine Maxwell, Jeffrey Epstein egykori barátnője és bűntársa, aki jelenleg börtönbüntetését tölti.

Az Egyesült Államok Kongresszusának mindkét kamarája támogatta kedden, hogy az igazságügyi minisztériumot utasítsák a szexuális bűncselekményeket elkövető pénzember, Jeffrey Epstein iratainak nyilvánosságra hozatalára.
hozzátéve, hogy ezek az állítások közvetlenül a 2020-as elnökválasztást megelőzően kerültek az Epstein-ügy aktáiba. A minisztérium rámutatott, hogy a dokumentumokat az áldozatok védelmének figyelembe vétele mellett bocsátották ki, ami azt jelenti, hogy egyes részletek továbbra is olvashatatlanok.

Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a törvényt, amely kötelezi az igazságügyi minisztériumot (DoJ) a Jeffrey Epstein-ügy iratainak kiadására.
A kedden megjelent több tízezer dokumentum között látható egy Jeffrey Epstein arcképével kiállított hamis útlevél fotója az 1980-as évekből, ezen osztrák állampolgárként, Marius Robert Fortelni néven szerepel szaúd-arábiai lakóhellyel.
A Trump-adminisztrációt egy novemberben elfogadott törvény kötelezi arra, hogy nyilvánossá tegye az Epstein-ügy iratainak többségét. December 19-én több százezer oldalnyi irat jelent meg, majd az ezt követő hétvégén továbbiakkal bővült az olvasható dokumentumok sora.

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!