
Archív felvétel
Fotó: Facebook/Donald Trump
A bíróság 200 ezer dollárban állapította meg az óvadékot Donald Trump ügyében Georgia államban – derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági iratokból.
2023. augusztus 22., 07:532023. augusztus 22., 07:53
Az óvadéki megállapodás egyben megtiltja a volt elnök számára, hogy a 2020-as elnökválasztás georgiai eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet vádjával indult ügyről a közösségi médiában kommunikáljon, illetve az ügyben szereplő tanúkat és a többi vádlottat „közvetlen vagy közvetett módon fenyegesse”. Az óvadéki megállapodást a vádemelést kezdeményező Fulton megyei kerületi ügyész, Fanni Willis, Donald Trump védői és a bíró írta alá.
Az ügyész múlt héten augusztus 25-ét, pénteket jelölte meg Donald Trumpnak határidőként, ameddig meg kell jelennie a hatóságok előtt.
Az ügyben a volt elnök mellett még 18 ember, Donald Trump több korábbi közvetlen munkatársa ellen emeltek vádat a múlt héten bűnszervezetben elkövetett cselekmények miatt a 2020-as elnökválasztással összefüggésben.

Vádat emeltek helyi idő szerint hétfőn Georgia államban Donald Trump volt amerikai elnök és 18 munkatársa ellen a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet vádjával.

Donald Trump akkor is folytatja a 2024-es elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja – ígérte a volt elnök egy interjúban.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!