
Így védené a demokráciát. Biden „átadta a fáklyát” az új generációnak
Fotó: X/Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
2024. július 25., 08:282024. július 25., 08:28
„Úgy döntöttem, hogy az előrelépés legjobb módja, ha átadom a fáklyát a fiatalabb generációnak, és ez a legjobb módja a nemzet egyesítésének” – fogalmazott az elnök a mintegy tízperces, az országos televíziókban is közvetített megszólalásában.
A visszalépéséhez vezető, elmúlt hetekben történtekkel kapcsolatban kijelentette,
Hangsúlyozta, hogy a második elnöki ciklusra is voltak tervei, de megfogalmazása szerint semmi, a személyes ambíció sem lehet fontosabb a demokrácia megmentésénél.
Joe Biden
Amerika határvonal előtt áll. A most meghozott döntések meghatározók lesznek az amerikai nemzet és a világ számára egyaránt a következő évtizedekben – hangoztatta.
Joe Biden közölte, hogy az elnöki mandátumából hátralévő hat hónapban hivatali feladataira kíván összpontosítani. Tervei között említett gazdasági intézkedéseket, többi között a gyógyszerek elérhetőségének javítását, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szélesítését, valamint klímapolitikai lépéseket és a szövetségi Legfelsőbb Bíróság reformját.
Hozzátette, hogy tovább dolgozik a gázai háború lezárásán, ami a közel-keleti stabilitásnak is feltétele.
Joe Biden hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban nincs helye politikai erőszaknak, vagy az erőszak bármely más formájának.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!