
Katazstrófahelyzet. Az oltásban romániai tűzoltók is részt vesznek
Fotó: Román katasztrófavédelem
Több tucat kórházi beteget egy tengeri kompra kellett kimenekíteni kedden reggel a Görögország északkeleti részén, a török határ közelében fekvő Alekszandrúpolisz kikötővárosában négy napja tomboló erdőtűz miatt – közölte a helyi tűzoltóság.
2023. augusztus 22., 15:032023. augusztus 22., 15:03
A hatóságok szerint 65 beteget a városi egyetemi kórházból kerekesszéken és hordágyakon evakuáltak a kikötőben horgonyzó tengeri kompra, amelyet azonnal tábori kórházzá alakítottak.
az ápolók hordágyakon fekvő betegeket láttak el, egy kanapén ülő férfi pedig saját infúzióját tartotta a kezében.
Több száz tűzoltó igyekszik megfékezni a város közelében szombaton felcsapott lángokat,
amelyek a viharos erejű, forró szél miatt gyorsan szétterjedtek, füstfelhővel borítva be a várost, és élénk vörösre festve az éjszakai égboltot. A rendőrség hétfő éjszakai tájékoztatása szerint a közeli, határ menti Lefkimmi település mellett vélhetően egy migráns holttestét találták meg egy leégett erdőben.
Az Alekszandrúpolisztól 150 kilométerre nyugatra fekvő Kavála térségében pedig két tűzoltót kórházba kellett szállítani, miután sérüléseket szenvedtek a Dialekto falu házait fenyegető erdőtüzek oltása során.
A görög-török határ menti Évrosz régióban több település lakóit evakuálták, miután a hatóságok arra figyelmeztettek:
„Rendkívüli időjárási körülmények között, viharos erejű szélben, óriási erőfeszítéseket teszünk, hogy országszerte több tucat erdőtüzet megfékezzünk” – fogalmazott Joannisz Artopiosz tűzoltósági szóvivő hétfőn éjjel.
Az Athéntól északra fekvő Évia szigetén, a fővárostól északnyugatra elterülő Boiótia régióban, valamint az égei-tengeri Kikládokhoz tartozó Kithnosz szigetén szintén több erdő- és bozóttűz pusztít jelenleg is.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!