2012. április 20., 09:572012. április 20., 09:57
A korábbi királyhágómelléki református püspök az említett nyilatkozatban egyebek között jelezte, hogy a nemrégen megalakult Erdélyi Magyar Néppárt pártpolitikai kapcsolatainak kialakítása során a Jobbik képviselőivel is találkozott, ugyanakkor a Magyar Szocialista Párttal – legalábbis egyelőre – nem kívánt kapcsolatba lépni. Utóbbit azzal indokolta, hogy „a Gyurcsányék örökségétől szabadulni nem tudó Tabajdi Csaba- és Göncz Kinga-féle európai parlamenti MSZP-küldöttség Magyarország elleni, legutóbbi feljelentő és lejárató cselekménye a vallásügyi törvény tárgyában már önmagában is indokolttá teszi az elhatárolódást”.
Strasbourgban kiadott válaszában Tabajdi Csaba egyebek között azt emelte ki: „Az új egyházügyi törvény következtében egyházi kezelésben álló vagy az államtól az egyházakhoz kerülő intézményekben tanárok, orvosok és ápolók tömegesen veszíthetik el állásukat, ha nézeteik nem felelnek meg az intézményfenntartó ízlésének. Az egyházügyi törvény bizottsági vizsgálata református dolgozók, gyerekek jogait is védi.” Göncz Kinga hozzátette: „Tőkés László volt püspök, mielőtt vádaskodik, és megfelelő ismeretek nélkül nyilatkozik, tájékozódjon saját felekezetéről, az adott települések ellentmondásairól.” Úgy vélte, „Tőkés László (...) nem látja, hogy a Fidesz törvénye számos embert taszít majd bizonytalanságba, és utat nyit a megkülönböztetés gyakorlata előtt”.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.