Hirdetés

Több száz sérültje lehet egy iráni kikötőben történt robbanásnak

robbanás

Óriási robbanás rázta meg a kikötőt

Fotó: Képernyőmentés / X-videó

Több százan megsérültek, amikor egyelőre ismeretlen okokból hatalmas robbanás történt szombaton az iráni Bandar-Abbász kikötőjében. A hatóságok attól tartanak, hogy halálos áldozatok is lehetnek, mivel a robbanás idején nagyon sokan tartózkodtak a kikötőben. FRISSÍTÉS: 18 halottról és mintegy 800 sérültről számoltak be utólag a hatóságok.

MTI

2025. április 26., 19:162025. április 26., 19:16

2025. április 27., 10:452025. április 27., 10:45

Egy helyi tisztviselő azt mondta az IRNA iráni állami hírügynökségnek, hogy a Sahíd Radzsí nevű kikötő területén tárolt konténerek robbanhattak fel. Egy másik jelentésében a hírügynökség pedig arról számolt be, hogy a robbanás egy gáztartálynál történt.

A kikötő az Iránba irányuló konténerszállítmányok fő kirakodó pontja, emellett olajtartályokkal és egyéb petrolkémiai létesítményekkel is rendelkezik.

Hirdetés

A Reuters megjegyezte: a robbanás azon a napon történt, amikor Irán megkezdte a nukleáris tárgyalások harmadik fordulóját az Egyesült Államokkal Ománban.

A közösségi médiában közzétett videókon sűrű, fekete füst gomolygott a robbanás után. Több kilométeres körzetben betörtek az épületek ablakai a detonáció erejétől, és a robajt a kikötőtől 26 kilométerre délre fekvő Kesm szigetén is hallani lehetett.

•  Fotó: Képernyőmentés / X-videó Galéria

Fotó: Képernyőmentés / X-videó

A robbanás után keletkezett tűz oltása még vasárnapra virradóra is zajlott, helikopterekről és repülőgépekről zúdítottak vizet a lángokban álló területre.

Frissítés

18 ember meghalt, és mintegy 800 megsérült annak a hatalmas robbanásnak a következtében, amely szombaton történt a dél-iráni Bandar-Abbász város kikötőjében – jelentette az iráni média vasárnap. Hoszein Zafari, az iráni válságkezelő központ szóvivője azt mondta, hogy a konténerekben feltehetően nem megfelelően tárolt vegyi anyagok robbanhattak fel. Szerinte korábban figyelmeztette a kikötőt, és jelezte, hogy veszélyt jelenthetnek az ott tárolt anyagok.
Maszúd Peszeskján iráni elnök elrendelte, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben. A Sahíd Radzsí nevű kikötő az Iránba irányuló konténerszállítmányok fő rakodóhelye, ahol évente mintegy 80 millió tonna árut kezelnek, emellett olajtartályokkal és egyéb petrolkémiai létesítményekkel is rendelkezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?

Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk

Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
Hirdetés