
Képünk illusztráció
Fotó: Rosta Tibor/MTI
Koronavírussal fertőződött meg a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban található Rheda-Wiedenbruck település vágóhídjának 1300 alkalmazottja, a fertőzöttek mintegy fele román állampolgár – derül ki a külügyminisztérium vasárnapi közleményéből. Egyelőre nem helyezeték vesztegzár alá az érintett járást.
2020. június 21., 15:422020. június 21., 15:42
2020. június 21., 18:382020. június 21., 18:38
A Románia bonni főkonzulátusa által szerzett információk szerint a vállalat vezetősége a cég tevékenységének felfüggesztése mellett döntött, és 7000 személyt karanténba helyeztek. Szombaton arról tájékoztatták a konzuli hivatalt, hogy
Az eddigi adatok alapján mintegy 1300 alkalmazottnál mutatták ki a koronavírus jelenlétét, a fertőzöttek körülbelül fele román állampolgár – közölte az Agerpres.
– derül még ki a külügy közleményéből. Ebben azt is leszögezik, hogy ez idáig az érintett vállalatnál dolgozó egyetlen román állampolgár sem fordult konzuli segítségért Románia bonni főkonzulátusához. A külügyminisztérium szerint a bonni román főkonzul már járt a szóban forgó német vállalatnál május 11-én, miután a helyi médiában olyan információk jelentek meg, miszerint a munkáltató visszatartotta az ott dolgozó román állampolgárok személyi iratait. Akkor a munkáltató azt mondta,
és akkor még nem volt tudomásuk koronavírusos megbetegedésről az alkalmazottak körében. Románia bonni főkonzulátusa állandó kapcsolatban áll mind a vállalat, mind az ottani helyi hatóságok képviselőivel és készen áll konzuli segítséget nyújtani az érintetteknek – szögezi le még a közlemény.
A kereszténydemokrata (CDU) vezetésű tartományi kormány vasárnap rendkívüli ülést tartott. Armin Laschet miniszterelnök az ülés után elmondta, egyelőre nincs szükség az egész járás lezárására, mert a góc jól körülhatárolható. Azonban az eset „hatalmas járványügyi kockázatot" jelent, ezért mindent meg kell tenni, hogy a vírus ne terjedjen át az üzemben dolgozóktól a helyi lakosságra. „A legfontosabb, hogy minden érintett letöltse a karantént, így például a külföldi munkások ne látogassanak haza a kényszerszünet alatt. A helyzet kezelésében tolmácsok is segítenek, a szabályok betartását több rendőri egység ellenőrzi” – idézte az MTI a kormányfőt.
A térség CDU-s európai parlamenti (EP-) képviselője szerint mindez nem lesz elég. Nemcsak Gütersloh-ban, hanem az üzem körüli 30 kilométeres övezetben mindenütt korlátozásokat kell elrendelni az egész lakosságra – mondta Peter Liese a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak.
Kiemelte, hogy a sertésfeldolgozóban történt tömeges fertőzés jelenleg a legsúlyosabb járványkitörés egész Európában. A vírus legalább két hete terjedhet a dolgozók között, sokan már kórházba is kerültek, és félő, hogy számos halálos áldozat is lesz – mondta Peter Liese, az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciójának vezető egészségügyi szakpolitikusa, aki politikai karrierje előtt orvosként dolgozott.
A Tönnies holdinghoz tartozó üzemben többnyire közép- és kelet-európai vendégmunkások dolgoznak, közülük nagyon sokan romániaiak. Az alvállalkozói konstrukcióban foglalkoztatott emberek általában tömegszállásokon laknak. A közeli Verlben, ahol a dolgozók egy részét elszállásolták, a városvezetés megbízott egy biztonsági céget a karantén betartásának ellenőrzésével, és kordonokkal lezárta a negyedet. Az elkerített településrészen számos családi ház is van, amelyek lakói nem a Tönnies-nél dolgoznak.
Hubertus Heil szövetségi munkaügyi miniszter a napokban megrázónak nevezte a húsüzemi járványkitörésről szóló híreket. „Az eset megmutatja, milyen következményekkel jár, amikor nem bánnak méltányos, fair módon közép- és kelet-európai munkavállalókkal nálunk” – nyilatkozott a miniszter az ARD országos köztelevíziónak. Hozzátette: az eset azt is megmutatja, hogy helyesen járt el a kormány, amikor a hasonló járványkitörések révén elrendelte, hogy 2021-től tilos a vállalkozói szerződés (Werkvertrag) alkalmazása a német húsipar azon társaságainak, amelyek fő üzletága az élőállat-vágás és a húsfeldolgozás.
A német húsiparban nagyjából 200 ezren dolgoznak, az ágazat versenyképességét jórészt a vállalkozói szerződésekkel szerzett olcsó munkaerő biztosítja. Becslések szerint a mészárosok és a hentesek nagyjából 90 százaléka alvállalkozóknál alkalmazott közép- vagy kelet-európai vendégmunkás. A konstrukció lehetővé teszi, hogy a húsipari cég megkerülje a többi között a bérre és a társadalombiztosításra vonatkozó hazai előírásokat. Visszaélésekről több mint húsz éve jelennek meg beszámolók a német és a külföldi sajtóban. A több üzemet működtető Tönnies holding az első számú szereplő a sertésfeldolgozás németországi piacán, tavaly 16,7 millió sertést dolgoztak fel, piaci részesedésük 30,3 százalékos volt.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!