2012. április 17., 08:202012. április 17., 08:20
A lakóhelyén, Woodwardon végigsöprő tornádó után mégis úgy érzi, Isten megmentette. Hálás azoknak a szomszédjainak is, akik ölbe vették a mosógép tetejére pottyanó unokáját, és azoknak is, aki a másik unokáját megtalálták két óriási vágással a karján, miután a házuktól messzire fújta a szél. Paul Lord hálás a helyi kórház személyzetének is, akik maximális gondoskodással fordultak feléjük – tudósít a CNN az Oklahoma állambeli városból, ahol a forgószél öt halálos áldozatot követelt.
A város polgármestere szerint éppen aludtak, amikor lecsapott rájuk a vihar. Ráadásul a nagy szél tönkretette a veszélyre figyelmeztető szirénákat is. Az áldozatok között van Frank Hobbi, aki öt- és hétéves kislányával együtt vesztette életét, amikor a lakókocsiparkban felállított otthonukba belekapott a szél. A tornádó pusztítását csodálatos módon túlélőkről is beszámolt a CNN. Egy férfi a kanapén aludt a kutyájával, amikor a tornádó keresztülsöpört a házán.
A szél kanapéstól kapta fel őket, és vetette le a ház mellé, de ő karcolásokkal megúszta. Az Examiner.com beszámol egy 83 éves nőről, aki már másodszorra élte túl Woodwardban a forgószél pusztítását. 1947. április 9-én ugyanis szintén tornádó söpört végig a városon, akkor 107-en meghaltak, és több mint ezren megsebesültek. A nő már felkészült az újabb csapásra, most egy gardróbszekrényben keresett menedéket a háza vendégszobájában. Mikor a veszély elmúltával kimerészkedett, látta, hogy a háza teljesen elpusztult. Az előrejelzések további forgószeleket jósolnak a Texastól Észak-Michiganig húzódó, több száz mérföld széles sávban.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.