
Képünk illusztráció
Fotó: karpat.in.ua
Meghaladta az ötmilliót azoknak a száma, akik az ukrajnai háború február végi kitörése óta átlépték az ukrán-lengyel határt – közölte hétfőn a lengyel határőrség.
2022. július 25., 13:232022. július 25., 13:23
Ukrajna felé pedig megközelítőleg 3,1 millióan utaztak át Lengyelországból – olvasható a határőrség Twitter közösségi honlapján tett bejegyezésben. Az ukránoknak kiadott lengyel személyazonosító számok (PESEL) alapján a hatóságok igyekeznek behatárolni azok számát, aki Lengyelországban maradtak. PESEL-lel a lengyel állampolgárok is rendelkeznek, hivatalos ügyintézést, cégalapítást is lehetővé tesz.
február 24-e óta több mint 1,2 millió PESEL-t adtak ki az ukránoknak, a felét gyermekeknek. A menekültek közül mintegy 300 ezren vállaltak munkát Lengyelországban – tudatta Malag. A lengyel oktatásügyi tárca július eleji adatai szerint a véget ért tanévben 160 ezer ukrán diák tanult lengyel iskolákban, és 40 ezer ukrán gyermek járt óvodába.
Przemyslaw Czarnek oktatási miniszter szerint a tárca arra számít, hogy szeptemberben akár 400 ezer ukrán tanuló is beülhet az iskolapadba. Sokan viszont megmaradhatnak az ukrán iskolai rendszerben, távoktatás formájában – tette hozzá Czarnek.
A Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilap hétfőn a 12 legnagyobb lengyel város alkotta csoport (Unia Metropolii Polskich – UMP) megrendelésére készített elemzést ismerteti, mely szerint a háború előtt Lengyelországban élő, valamint a háborús menekültként érkezett ukránok száma májusban 3,37 milliót tett ki. Ezeket az adatokat az elemzők a PESEL-listából, valamint újonnan bejegyzett mobiltelefonos előfizetések alapján állították össze.
Múlt héten a varsói központi pályaudvaron a kamiliánus rend katolikus jótékonysági missziójának képviselője azt közölte a sajtóval: újból növekszik a fővárosi pályaudvarokra érkező ukránok száma, jelenleg például a nemrég orosz rakétatámadással sújtott közép-ukrajnai Vinnicjából, valamint az oroszok által megszállt kelet-ukrajnai Mariupolból érkeznek sokan.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!