
Sokan várják, hogy a háborús övezetből hazaszállítsák őket. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Hazatelepítő repülőjárat indul szerdán Egyiptomból Romániába, 174 olyan utassal a fedélzetén, akik az iráni háború, illetve az abból kiterjedt közel-keleti konfliktus miatt hagyják el a térséget – nyilatkozta szerdán a román külügyminisztérium szóvivője.
2026. március 04., 16:302026. március 04., 16:30
Andrei Țărnea szerint a 174 személy Izraelből kért segítséget a hazatéréshez, ketten közülük moldovai állampolgárok. A járatot a turisztikai ügynökségek és a légitársaságok együttműködésével szervezték meg, a háború miatt távozó utasok szállításában pedig Románia tel-avivi, kairói, haifai és ramallahi külképviseleteinek munkatársai segítettek – írta az Agerpres hírügynökség.
Azt is elmondta, hogy a régió országaiban tartózkodó román állampolgárok biztonsága továbbra is prioritás a minisztérium számára, a gyermekcsoportokra és az egészségügyi ellátásra szoruló személyekre különösen odafigyelnek.

Két járatot indít Dubajból Bukarestbe szerda este és éjszaka a FlyDubai légitársaság – közölte a külügyminisztérium.

Több mint húsz Szatmár megyei diák és hat kísérőtanár rekedt Dubajban egy kirándulás során – tájékoztatott kedden a Szatmár megyei tanfelügyelőség.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!