2012. április 18., 09:012012. április 18., 09:01
A bolíviai sajtó egy része kedden felidézte: 2009. április 16-án Santa Cruz egyik szállodájában a rendőrség kommandósai rajtaütésben lelőtték a magyar–horvát–bolíviai állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardót, a Szovátáról származó Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A hatóságok szerint az úgynevezett terroristacsoport az elnök, Evo Morales ellen tervezett merényletet.
A rajtaütés két túlélője, a szovátai születésű Tóásó Előd és a horvát–bolíviai állampolgár Mario Tadic azóta a La Paz-i San Pedro-börtön rabja. Az érvényben lévő jogszabály szerint az előzetes letartóztatás maximális ideje 36 hónap, ez hétfőn lejárt, az ügyet mégsem zárják le. A bírósági tárgyalás május 15-én kezdődik. Santa Cruz kormányzója utal rá, hogy az eljárást „terroristaügynek” nevezik. A tisztségviselő azonban úgy látja, hogy „állami terrorizmusról” van szó, mivel Morales elnök a történteket arra akarja felhasználni, hogy leszámoljon az ellenzékkel.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.