Hirdetés

Tilos lesz rendőrt fotózni? Gyújtogatásokba, összecsapásokba torkolltak a tiltakozások Párizsban

•  Fotó: Arabnews/Twitter

Fotó: Arabnews/Twitter

Több mint százezren tüntettek szombaton hetven francia nagyvárosban a nemzetbiztonsági törvény vitatott módosítása ellen. Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni, többen közülük összecsaptak a rendőrökkel, akik közül legalább 23-an megsérültek.

MTI

2020. november 28., 22:132020. november 28., 22:13

2020. november 28., 22:332020. november 28., 22:33

Újságíró szervezetek, baloldali pártok, szakszervezetek, jogvédő szervezetek együtt hívták országszerte utcára az embereket az ellen kormányjavaslat ellen, amely alapján a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik. A kormány álláspontja szerint az intézkedéssel a rendőröket szeretnék védeni a közösségi oldalakon szervezett gyűlöletkeltő felhívásokkal szemben, amelyekre elsősorban a tavalyi sárgamellényes tüntetések idején voltak példák.

Jóllehet a szabályozás kimondja, hogy csak a rosszhiszemű közzététel büntetendő, a bírálók szerint a módosítás korlátozza a médiaszabadságot és az esetleges rendőri túlkapásokról szóló tájékoztatásokat.

Hirdetés

Az ellenzők azt is kifogásolják, hogy a rendőri túlkapások többsége büntetlen marad, ha azokról nem készülhet felvétel akár újságírók kameráival, akár állampolgárok mobiltelefonjaival. A rendőrség tájékoztatása szerint országszerte több mint 133 ezren vonultak utcára, a fővárosban 46 ezren, Lille-ben 3 ezren, Bordeaux-ban 6 ezren, Lyonban csaknem 8 ezren, Strasbourgban 1500-an tiltakoztak békésen. „A törvényjavaslat sérti a véleménynyilvánítási, a tájékoztatási és a sajtószabadságot, röviden a köztársaságunk nyilvánossági alapszabadságait” – írták a szervezők felhívásukban.

Ahogy a párizsi tüntetéseken már megszokott, a menethez rendbontó csoportok is csatlakoztak, amelyek egy újságosbódét, a jegybank bejáratát a Bastille téren, és egy éttermet is felgyújtottak a tüntetés útvonalán. Autókat is feldöntöttek, hogy azokból és más tárgyakból barikádokat építsenek, amelyek mögül megdobálták a rendőröket. A feketébe öltözött, csuklyát viselő, nagyon mobilis anarchistáknak könnygázzal válaszoltak a rendőrök. A belügyminisztérium szerint legalább 23 rendőr megsérült, a helyszíni tudósítások szerint a tüntetők között is voltak sérültek, s több kiégett autót is lehetett látni a menet útvonalának mentén.

A leghevesebb összecsapások akkor voltak a rendőrök és a rendbontók között, amikor a tüntetés végén, a Bastille téren a tüntetők már oszlani kezdtek és elindultak hazafelé.

A törvénytervezet ellen már múlt szombaton is több mint 20 ezren tiltakoztak Párizsban. Azóta viszont a héten két eset is heves belpolitikai vitát váltott ki. Kedden a párizsi ügyészség azért indított vizsgálatot, mert rendőrök több migránst és újságírót bántalmaztak előző este a párizsi République téren, ahol csaknem ötszáz illegális bevándorló az őket támogató, államilag finanszírozott szervezetek segítségével sátrakat állított fel, hogy így követeljenek sürgősségi szálláshelyet. A rendőri fellépésről azóta az rendőrség felügyeleti szervének jelentése kimondta, hogy „túlzott volt az erő használata”. Pénteken pedig őrizetbe került a négy francia rendőr, akik részt vettek egy fekete bőrű zenei producer bántalmazásában Párizsban. Hivatali személy által elkövetett erőszakkal, hivatalos dokumentum meghamisításával és rasszizmussal gyanúsítják őket.

•  Fotó: Arabnews/Twitter Galéria

Fotó: Arabnews/Twitter

A Loopsider portálon közzétett videó, amelyet több mint 2 millióan töltöttek le, óriási visszhangot váltott ki a közéletben. Neves sportolók, mások mellett Antoine Griezmann és Kylian Mbappé válogatott labdarúgók, énekesek, művészek is felháborodásuknak adtak hangot, Emmanuel Macronállamfőt pedig „nagyon megdöbbentették” azok a képek, amelyeken Michel Zecler producert ütik, rugdossák és gumibottal bántalmazzák rendőrök a zenei stúdiója bejáratánál. A rendőri jegyzőkönyvben az szerepelt, hogy szombaton a férfi ellenállt, amikor a munkahelye előtt az utcán igazoltatták, mert nem viselt szájmaszkot. A rendőrök azt állították, hogy a férfi behúzta őket a stúdióba, és ott megverte őket.

A felvételen viszont az látszik, hogy a rendőrök betolják Michel Zeclert az ajtón, ő ellenáll, az arcát és a testét védi az ütésektől, de nem üt vissza. A rendőrök a bántalmazás közben többször is „mocskos négernek” nevezték a férfit. A bántalmazás öt perc után azért ért véget, mert a stúdió alagsorából emberek jöttek fel, s ennek hatására a rendőrök elhagyták az épületet, majd kívülről könnygázt dobtak be a helyiségbe, és felszólították Michel Zeclert, hogy menjen ki. A férfit, amint kilépett az utcára, előállították, majd hivatali személy elleni erőszak miatt őrizetbe vették.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés