Hirdetés

Terrorizmusért ült korábban börtönben a francia rendőrparancsnok gyilkosa

Egy francia-pakisztáni dzsihadista hálózatban való részvételért három év börtönbüntetésre ítélték 2013-ban azt a férfit, aki keddre virradó éjszaka a Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot az otthona ajtajában, majd túszul ejtette és meggyilkolta annak feleségét – közölték kedden rendőrségi források.

MTI

2016. június 14., 11:242016. június 14., 11:24

2016. június 14., 12:162016. június 14., 12:16

A 25 éves Larossi Abballát hét társával együtt 2011-ben tartóztatták le, amiért iszlám harcosokat toborzott és közvetített Pakisztánba. Terrorcselekmény előkészítésében való bűnrészesség miatt ítélték három év börtönbüntetésre, amelyből két és fél év volt letöltendő. Szabadulása óta a terrorelhárítók megfigyelése alatt állt. Korábban köztörvényes bűncselekmények miatt is elítélték.
A férfi, aki a Párizstól hatvan kilométerre található Mantes-la-Jolie-ban élt, néhány hónapja szabadult. Otthonában jelenleg is házkutatást tartanak a rendőrök.

A feltételezett elkövető hétfő este támadt a 42 éves helyi rendőrparancsnokra, amikor az éppen be akart menni a házába. Miután a késelő kilenc szúrással leszúrta a civil ruhás férfit, annak feleségével és gyerekével együtt elbarikádozta magát a családi házban. A rendőrség elitalakulatai 15 percen belül hétfőn kiszálltak a helyszínre, és tárgyalásokba bocsátkoztak a férfival, az alkudozás több mint két órán át tartott.

Éjfél körül robbanást lehetett hallani a környéken. A Le Figaro című lap arról számol be, hogy a robbanást követő percekben a biztonsági erők megrohamozták a lakóházat. Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a különleges egységek behatoltak az épületbe. Az elkövetőt agyonlőtték, és a rendőr feleségének holttestére bukkantak. A nő a mantes-la-jolie-i rendőrőrsön dolgozott titkárnőként.

Egy rendőrségi forrás szerint a férfi az Iszlám Állam terrorszervezetre hivatkozott a túsztárgyalások során. Szemtanúk arról számoltak be a nyomozóknak, hogy a parancsnokra mért támadáskor Allah akbar kiáltást hallottak.

Ugyanannak az iszlamista ügynökségnek, az Amaknak a közleménye, amely az orlandói mészárlást is az Iszlám Állam akciójának nevezte, azt állítja, hogy az ő harcosuk ölte meg a Magnanville közelében fekvő Les Mureaux rendőrfőnök-helyettesét és annak feleségét. Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ megerősítette, hogy a dzsihadista csoporthoz kötődő hírügynökség kiadta a közleményt.

A párizsi ügyészség terrorellenes osztálya vizsgálatot indított az ügyben. Francois Hollande francia elnök úgy nyilatkozott, hogy „teljes mértékben fényt fognak deríteni\" ennek a „borzalmas drámának\" a pontos természetére. A köztársasági elnök reggel hivatalába rendelte Manuel Valls miniszterelnököt, Jean-Jacques Urvoas igazságügyi és Bernard Cazeneuve belügyminisztert.
Cazeneuve a megbeszélés után terrorcselekménynek minősítette a kettős gyilkosságot. Azt is elmondta, hogy év eleje óta több mint száz olyan embert vettek őrizetbe a hatóságok, akik „veszélyt jelentenek a franciák biztonságára\".

Manuel Valls miniszterelnök a Twitter közösségi oldalon kifejezte „a teljes nemzet együttérzését a rendőrök iránt\", és „a félelem visszautasítására, valamint a terrorizmus elleni harcra\" szólított fel.
A tavaly novemberi 130 áldozatot követelő párizsi merényletek óta Franciaország terrorfenyegetettségben él. A jelenleg zajló labdarúgó Európa-bajnokságra több mint 90 ezer rendőrt, csendőrt, katonát és biztonsági őrt mozgósítottak a hatóságok, amire még nem volt példa.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
Hirdetés