
Az amerikai-ugandai kettős állampolgárságú Zohran Mamdanit választották New York polgármesterévé
Fotó: X/Zohran Mamdani
A demokrata színekben induló szocialista, muzulmán jelöltet, Zohran Mamdanit választották New York polgármesterévé kedden.
2025. november 05., 08:302025. november 05., 08:30
A 34 éves baloldali jelölt New York történetének egyik legfiatalabb polgármestere, egyben a nagyváros első muzulmán vallású polgármestere lehet.
A független Andrew Cuomo, New York korábbi demokrata kormányzója mintegy 41 százalékos eredményt ért el, míg Curtis Sliwa republikánus jelölt a szavazatok 7 százalékával végzett a harmadik helyen.
Donald Trump elnök hétfőn közösségi oldalán bejelentette, hogy Andrew Cuomo megválasztását támogatja, annak érdekében, hogy megakadályozzák Zohran Mamdani polgármesterré választását.
Az elnök korábban visszalépésre kérte Curtis Sliwa-t a republikánusok hivatalos jelöltjét, aki ennek nem tett eleget.
a demokrata párti előválasztáson is legyőzte már Cuomót, aki azt követően függetlenként indult el a polgármesteri pozícióért. Mamdani magát „demokratikus szocialista” irányvonalat képviselő politikusként jellemzi, választási kampányában többi között a vagyonosok megadóztatását, a lakbérek befagyasztását és ingyenes felszíni tömegközlekedést ígért.
New Jersey és Virginia államokban, ahol kormányzóválasztást tartottak, szintén a Demokrata Párt jelöltjei győztek.
A választások eredményére Donald Trump elnök Truth Social közösségi oldalán a közvélemény-kutatók véleményére hivatkozva úgy reagált: „Az, hogy a Trump név nem szerepelt a szavazólapon, és a kormányzati leállás volt a két oka annak, hogy ma este a republikánusok elveszítették a választásokat”.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!