2013. február 06., 13:522013. február 06., 13:52
Andrej Danko, a szlovák politikai paletta jobb szélén elhelyezkedő, parlamenten kívüli párt elnöke a felszólítással arra reagált, hogy az Európai Parlament petíciós bizottsága a közelmúltban a szlovákiai magyarok szlovák állampolgári jogai mellett kiálló petíció befogadása mellett döntött.
A petíciót Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Gubík László, a magyar állampolgárságát nyíltan felvállaló egyik felvidéki magyar nyújtotta be tavaly. A beadvány többek közt arra mutat rá, hogy a szlovák állam, bár alkotmánya garantálja, hogy senkitől nem vehetik el a szlovák állampolgárságát, mégis megteszi ezt.
Az SNS elnöke szerint az újonnan állampolgárságot szerzett magyar állampolgárok listájának kikérését az indokolja: félő, hogy Szlovákiában jelenleg az államigazgatásban és az önkormányzatokban vagy a rendőrség és a titkosszolgálat alkalmazásában is lehetnek olyan személyek, akik külföldi állampolgárok. „Ez károsítja Szlovákia érdekeit, mert több ilyen funkció betöltésének is szlovák állampolgárság a feltétele” - vélekedett. Rámutatott: eddig sem Robert Fico jelenlegi, sem Iveta Radicová előző kormánya nem indítványozta egy ilyen lista kiadását Budapesttől.
Andrej Danko, Lomnici Zoltán és Gubík László beadványával kapcsolatban hozzáfűzte: pártja támogatja a Jaroslav Paska, az SNS által jelölt Európai Parlamenti képviselő által a petícióval szemben benyújtott írásbeli kifogást.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.