Hirdetés

Sziú győzelem: elkerülheti az olajvezeték a rezervátumot

Meglepetésre leállította az amerikai kormány a sokat vitatott észak-dakotai olajvezeték építését a heves tiltakozások hatására. Az amerikai hadsereg mérnökeinek vasárnapi közleménye szerint ahelyett, hogy a vezetéket egy indián rezervátum alatt vezetnék el, megvizsgálják az alternatív útvonalak lehetőségét.

MTI

2016. december 05., 15:422016. december 05., 15:42

2016. december 05., 16:062016. december 05., 16:06

A négy szövetségi tagállamot – Észak- és Dél-Dakotát, Iowát és Illinois államot – átszelő olajvezeték észak-dakotai szakasza körül április óta nagy a feszültség: a helyi sziú indiánok és támogatóik – köztük híres előadóművészek – folyamatosan tüntettek, s nem egyszer össze is csaptak a rendőrséggel. Az ok: az Álló Szikla sziú törzs tagjai amiatt aggódnak, hogy az építkezéssel lerombolják szent helyeiket, temetőiket és kulturális örökségüket, valamint veszélybe kerülhet a tiszta ivóvíz is, mivel az olajvezeték keresztezné a Missouri folyót.

Jo-Ellen Darcy, az amerikai hadsereg civil ügyekért felelős miniszterhelyettesének közleménye szerint a sziú törzzsel és az olajvezeték üzemeltetőivel folytatott tárgyalások után is egyértelmű, hogy sok munkára van még szükség, és „ennek megvalósulása teljes nyilvánosság és átfogó elemzések mellett a legideálisabb”. II. Dave Archambault, az Álló Szikla sziú törzs főnöke elmondta, törzse és minden indián örökké hálás lesz Barack Obama amerikai elnöknek. Mint mondta, ezzel „korrigálják a történelmet, és helyes dolgot tesznek”.

A Dakota Access Pipeline az eredeti tervek szerint csaknem 1900 kilométeren szállítaná az olajat Észak-Dakota északi részéről Illinois államba. A vezeték teljesen elkészült az észak-dakotai Oahe-tó alatti szakaszt kivéve. A tó a Missouri folyó víztározója.

Az áprilisban kezdődött tiltakozássorozat mára az őslakosok jogaiért folytatott küzdelem egyik jelképe lett. A csaknem négymilliárd dollárba kerülő olajvezetéken dolgozó mérnökök szeptemberben már – jórészt a nagy felháborodás hatására – jelezték, hogy átmenetileg felfüggeszthetik az építkezést, megvizsgálva a terepet, ám mivel Obama elnök nem szólalt meg az ügyben, a vezetéket építtető vállalat még fel is gyorsította az építkezést.

Az olajvezeték a tervek szerint az észak-dakotai olajmezőkről szállítana nyersolajat egy Chicago melletti finomítóba. Az őslakosok szerint az építkezéssel már több temetkezési hely megsemmisült, ám az építkezés leállítását sürgető keresetüket egy bíró elutasította. Az olajvezeték ellen szeptember végén felszólalt az ENSZ őslakos népekkel foglalkozó különmegbízottja is. Victoria Tauli-Corpuz levélben fordult az amerikai kormányhoz és kérte, hogy fontolják meg az olajvezeték építésének felfüggesztését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés