
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Seawatchprojekt/Suzanne de Carrasco
A dél-olaszországi Lampedusán év eleje óta alig volt nap migránsokkal teli hajók érkezése nélkül, a szigeten csütörtökön is nyolcvannyolcan kötöttek ki – közölte a sziget kikötő-kapitánysága.
2022. január 28., 16:552022. január 28., 16:55
Néhány óra leforgása alatt két hajónak sietett a segítségére az olasz pénzügyőrség, és bekísérte őket Lampedusa kikötőjébe. Az első, 22 fős csoport kisebb csónakon kelt át Tunéziából, és az olasz partoktól nyolc mérföldre kerültek bajba.
A csoportban majdnem kizárólag tunéziai állampolgárok voltak, akik gazdasági bevándorlónak számítanak.
A bevált gyakorlat szerint az érkezőket a Favaloro mólón gyors egészségügyi ellenőrzésnek vetették alá, majd a sziget migránstáborában helyezték el őket. A kétszázötven fős táborban jelenleg 333-an vannak. Szerdán jelentették be, hogy Lampedusán elfogytak a koronavírus teszteléséhez szükséges eszközök, ezért leállították az érkező bevándorlók ellenőrzését.
Nicola Molteni, a kormánypárt Liga belügyi államtitkára korábban „aggasztó és vészjelző” helyzetről beszélt, hangsúlyozva, hogy Lampedusán januárban már több mint kétezren kötöttek ki, s ez a múlt év első hónapjában mért szám kétszerese.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) adatai szerint
Az olasz belügyminisztérium adatai szerint tavaly több mint 67 ezren kötöttek ki. Az év eleje óta több mint 2100-an, a tavalyi év ugyanazon időszakában mért 871-hez képest.
Az érkezések számának emelkedését a migrációs hullám felerősödése mellett a rendkívül kedvező időjárás is magyarázza. Az Il Giornale című jobboldali napilap úgy látta: az ukrajnai válság és az egyre nehezebben járható balkáni útvonal miatt a migrációs hullám még erőteljesebben a délolasz partok felé mozdult el.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
szóljon hozzá!