
Képünk illusztráció
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook
Újabb migrációs hullámokkal fenyeget az ukrajnai háború nyomán fellépő globális élelmezési válság, ezért a nemzetközi közösségnek segítséget kell nyújtania a legnehezebb helyzetben lévő országoknak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.
2022. május 19., 18:512022. május 19., 18:51
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a nap folyamán részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) élelmezésbiztonsággal foglalkozó nyílt vitáján, amelynek kapcsán arról számolt be, hogy
Rámutatott: Oroszország és Ukrajna a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik, s a fegyveres konfliktus nyomán jelentősen vissza fog esni kivitelük volumene, ami várhatóan nehéz helyzetbe sodor majd számos, egyébként is komoly kihívásokkal küszködő országot.
„Ez sajnos oda vezethet, hogy ezen országok némelyikében a szélsőséges ideológiák újra előretörnek, a terrorfenyegetettség súlyosabb lesz, ami pedig újabb migrációs hullámokkal fenyeget” – mondta.
A nemzetközi közösségnek segítséget kell nyújtania, pótolnia kell alternatív forrásból a kieső mennyiséget, vagy hozzá kell járulnia az export növeléséhez, vélekedett.
Szijjártó Péter emellett felszólal az ENSZ globális migrációs paktumát értékelő fórumon is, hangsúlyozva, hogy a magyar kormány továbbra sem ért egyet az abban foglaltakkal, és még mindig veszélyként tekint a migrációra.
„Látszanak sajos a következmények: a nyugat-európai párhuzamos társadalmak létrejötte, a megnövekedett terrorfenyegetettség, a beköltöző csoportok teljes képtelensége az integrációra és a nyomásgyakorlásuk arra a társadalomra, amely már évszázadok óta ott él” – hangsúlyozta.
– tette hozzá. A miniszter ezzel összefüggésben rámutatott, hogy tavaly 130 ezer illegális bevándorlót állítottak meg Magyarország déli határán, és a nyomás egyre nő, ami abból is látszik, hogy ez a szám idén már elérte a 65 ezret.
„Büszkék vagyunk arra, hogy azon öt ország közé tartozunk, amelyek 2018 végén nemmel szavaztak a globális migrációs paktumra. Kevesen voltunk, de nekünk lett igazunk” – fogalmazott. Szijjártó Péter helyi idő szerint délelőtt találkozik török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval, akivel főként energiabiztonsági kérdésekről fognak tárgyalni.
Ezt követően egyeztetni fog Zoran Tegeltija boszniai kormányfővel a nyugat-balkáni térség biztonságáról, valamint Mario Adolfo Búcaro Flores guatemalai és Teodoro Locsin Jr. Fülöp-szigeteki külügyminiszterrel a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!