
Fotó: MTI
Bár van olyan ország, amellyel rosszabbak a kapcsolatok, mint korábban, másokkal viszont jobbak, így összességében még sosem volt olyan kiegyensúlyozott és jó a kapcsolatrendszer a szomszédos országokkal, mint most – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában tartott éves meghallgatásán, kedden.
2016. november 15., 18:312016. november 15., 18:31
2016. november 15., 18:392016. november 15., 18:39
A tárcavezető kiemelte: a nemzetpolitika céljaként azt kell kitűzni, hogy helyben erősítsék meg a magyar nemzeti közösségeket a Kárpát-medencében, abban segítsék őket, hogy a lakóhelyükön legyenek sikeresek, erősödjenek folyamatosan. Elmondta, ehhez gazdasági, politikai intézkedésekre van szükség, valamint olyan lépésekre, amelyek az összeköttetést segítik a magyar közösségek és az anyaország között.
Szijjártó Péter úgy vélte, a politikai lépések célja a jó kapcsolatok kialakítása a szomszédos országokkal, és a magyar közösségek szempontjából is „jobb, ha jóban van két ország, mintha nem\", így ezt tartják szem előtt a külpolitika alakításakor. A külügyminiszter szerint a gazdasági lépések célja a határon túli magyar vállalkozók és cégek támogatása, de az ezt szolgáló programokat is csak úgy lehet végrehajtani, ha jó a kormányközi kapcsolat.
Az összeköttetéseket illetően a tárcavezető közölte: új határátkelőhelyeket kell létesíteni, és ehhez is jó kétoldalú kapcsolatok kellenek. Közölte, jelenleg 103 határátkelő van a magyar határon, és 2010 óta 20 új átkelőt nyitottak. Kitért rá, hogy a román határon tíz újabb átkelőt lehetne használni, de Románia ezt a schengeni tagságához köti, és nem sikerül előrelépést elérni az ügyben. 2020-ig összesen 27 átkelőt szeretnének még létesíteni.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: pragmatikus politikára van szükség a szomszédos országokkal kapcsolatban. „A jó kapcsolat egy országgal nem jelenti azt, hogy minden rendben van, de törekedni kell arra, hogy minél több nyitott kérdést lezárjanak\" – vélekedett. A külügyminiszter az erdélyi magyarsággal kapcsolatban elmondta: jó együttműködésre törekednek Romániával, amely Magyarország második legnagyobb exportpiaca, sok uniós kérdésben azonos állásponton van Budapest és Bukarest.
„De a magyar kormánynak, Magyarországnak elfogadhatatlan, hogy korrupcióellenes fellépésre hivatkozva a román hatóságok szisztematikusan zaklatják a magyar nemzetiségű tisztségviselőket, embereket. A nyelvtörvény, a zászló- és szimbólumhasználat, és a restitúció olyan ügyek, amelyeket folyamatosan napirenden kell tartani, de várhatóan nem lesz előrelépés, mert a közeljövőben választás lesz az országban\" – utalt Szijjártó a december 11-i parlamenti megmérettetésre. Petneházy Attila (Fidesz) kérdésére a tárcavezető elmondta: Románia schengeni csatlakozása politikai kérdés is, és e tekintetben is Romániának az európai értékeket tiszteletben kell tartania.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!