
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos elnöksége egyhangúlag támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét – közölte az ellenzéki párt vezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. január 18., 16:142017. január 18., 16:14
2017. január 18., 16:362017. január 18., 16:36
Molnár Gyula a szocialista párt elnökségének ülésén született döntéseket ismertetve hozzátette: az MSZP azt kéri a szövetségesektől, a civilektől, a változást akaróktól, hogy Botka László jelölésének kérdését vizsgálják meg.
A politikus azt mondta, az elnökség teljes körűen felhatalmazta Szeged szocialista polgármesterét arra, hogy a következő hetekben folytassa le azokat a tárgyalásokat, amelyek a jelöltállításban, a tartalmi kérdésekben szükségesek a következő parlamenti választáson történő győzelemhez. Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, 2017 a válaszok éve lesz: választ kell adniuk arra, hogyan és miképpen lehet leváltani a kormányt. „Mit kell azért tenni, hogy 2018-ban mindenki megérezhesse, mit jelent egy másik, jobb országban élni\" – tette hozzá.
Botka László elmondta, a napokban programot hirdet és megkezdi a szükséges tárgyalásokat, a kapott felhatalmazással felelősségteljesen kíván élni. Azon a véleményen volt, hogy a magyar választópolgárok többsége kormányváltást akar. „A demokratikus oldalnak az a felelőssége és kötelessége, hogy ehhez megteremtse a politikai feltételeket, hogy a választói akaratból 2018-ra kormányzóképes parlamenti többség legyen\" – hangsúlyozta Szeged polgármestere.
Az ellenzéki politikus szerint egységes kormányképes alternatíva, közös indulás, vagyis közös lista kell, 106 közös képviselőjelöltre van szükség, akiket a választók előzetes megkérdezése alapján választanak ki. „Szükség van új baloldali politikára is. Az igazságosság új politikája lerombolja az Orbán-rezsimet, de egyértelművé teszi, hogy nem a 2010 előtti világot kívánják visszahozni. Ezek nem az én feltételeim, ezek a minimális feltételek ahhoz, hogy eséllyel tudjon a demokratikus oldal a 2018-as választásokon indulni\" – fogalmazott Botka László.
Hozzátette: bízik abban, hogy az új igazságosság programjáról vita kezdődik, hiszen ahhoz ajánl szövetséget a demokratikus oldal valamennyi pártjának, civil szervezetének. Mint mondta, a nyitottság nagyon fontos eleme lesz a politikájuknak, ezért várják a javaslatokat is a programhoz. Botka László közölte, hogy a következő napokban, hetekben megkezdi a szövetségesekkel a tárgyalásokat. „Ezt nem a nyilvánosságnak szánom, mert hiszen ez csak technika, nem hiszem, hogy a választópolgárokat ez foglalkoztatja\" – jegyezte meg.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!