Hirdetés

Százmillió forintot kap Szász Jenő kutatóintézete

Száz munkatárssal kezdheti meg tevékenységét jövőre a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, amelynek létrehozására már idén százmillió forintot különített el a magyar kormány.

Rostás Szabolcs

2012. december 13., 06:252012. december 13., 06:25

A Magyar Közlönyben kedden jelent meg az Orbán Viktor vezette kabinet határozata, amely szerint „a magyar örökség korszerű újrafogalmazása, a magyar jövő valódi határainak felismerése és tudatos kiépítése elősegítésének érdekében szükséges egyes állami feladatok ellátására” megalakul a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Mint ismeretes, Orbán Viktor októberben bízta meg Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) akkori elnökét az intézmény irányításával. (Az MPP október 13-i tisztújító kongresszusán Szász nem indult újabb pártelnöki mandátumért).

A magyar kormány akkori tájékoztatása szerint a felek egyetértettek, hogy a hatékony nemzetpolitikai cselekvéshez elengedhetetlenek a nemzetstratégiai alapkutatások, és szükségesnek tartják a Magyarországon már újonnan átalakított vagy átszervezés alatt álló, összefüggő gazdasági, közigazgatási, oktatási és egészségügyi rendszerek Kárpát-medencei kiterjesztését is.

Az Orbán-kabinet kedden napvilágot látott határozatából kiderül, a kormány a fenti célra még idén 350 ezer eurónak megfelelő összeget kíván fordítani, az intézet létszáma pedig 2013. januári indulásakor százfős lesz. A miniszterelnök egyúttal arra is utasítja Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy a kutatóintézet jövő évi működésének forrásai a 2013. évi költségvetési törvényjavaslatban módosító indítvány formájában szerepeljen a Miniszterelnökség fejezetben, külön költségvetési cím alatt.

A budapesti központi székhelylyel, valamint székelyudvarhelyi fiókintézettel megalakuló Nemzetstratégiai Kutatóintézet a magyar kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik majd a magyar közigazgatásban. Kormányhatározatban rögzített hatásköre lesz a történelmi nemzet fennmaradása és gyarapodása érdekében a magyarság kiemelkedő szellemi, kulturális és tudományos hagyományainak, eredményeinek figyelembevételével kutatási, felmérési és elemzési feladatokat végezni.

Nemzetstratégiai műhelyeket, nemzeti kutatásokat és kiemelt trendkutatásokat is koordinál majd, továbbá javaslatokat tesz a magyarországi és a Kárpát-medencei kulturális, társadalmi és gazdasági tér fejlesztése, a nemzeti összetartozás erősítése, a jövő nemzedékek támogatásának céljából.

„Az a dolgunk, hogy mélyre ássunk, mérjük fel objektívan a magyarság állapotát, felhasználva és rendszerezve az eddig felhalmozott ismereteket, hogy legyen egy olyan leltár, amelynek alapján akár tudományos alapon meg lehet tervezni a magyar jövőt” – számolt be korábban Szász Jenő a kutatóintézet majdani feladatáról. Az intézmény fő kutatási területeit sorolva megemlítette az oktatásügyet, az egészségügyet, a közigazgatást és a gazdaságot, mint amelyeket a világ magyarságára figyelve, a Kárpát-medencére kiterjesztve kívánnak vizsgálni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés