2013. február 08., 07:592013. február 08., 07:59
Az ügy kapcsán kifejtette: nem érti, miért sértés a románozás, hiszen a romániai magyarok állampolgársága román.
Ennek kapcsán azt hozta fel pédaként, hogy egy Amerikában élő ázsiai is kikéri magának, hogy kínainak nevezzék, mint ahogy egy Svájcban élő olasz is azt, hogy olasznak nevezzék, „hiszen ő svájci”. Hozzátette: „egy állampolgárság mindig egy nemzethez való tartozást fejez ki”, ha pedig az erdélyiek nem akarnak román állampolgárok lenni, hát adják azt vissza.
Szanyi egyébként ezek után úgy véli, semmi sértőt nem mondott a határon túli magyarokra. Facebook-profilján ugyanis a következő üzenetet tette közzé. „Pályázat! Aki tud ide mellékelni bármilyen tőlem (!!!) származó eredeti (!!!) mondatot, hanganyagot, videót, amely az erdélyi magyarsággal kapcsolatban bármi rosszat kifejezne, annak fizetek egy korsó sört Marosvásárhely (vagy igény esetén más erdélyi város) főterén! Kizárólag eredeti anyagok jöhetnek szóba, hallomások, mások állításai nem érdekelnek.”
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.