
Fotó: Nato.int
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Washingtonban ismételten arról beszélt, hogy elhúzódó háborúra lehet számítani Ukrajnában.
2022. június 03., 11:512022. június 03., 11:51
„A háborúk természetüknél fogva kiszámíthatatlanok. Ezért egyszerűen hosszabb távra kell berendezkednünk” – hangsúlyozta a NATO főtitkára Joe Biden amerikai elnökkel és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval a Fehér Házban folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján.
Stoltenberg kiemelte, hogy a konfliktus időközben kimerítő háborúvá változott, amelyben a harcoló felek magas árat fizetnek a harctéren. Mindemellett a legtöbb háború a tárgyalóasztal mögött ér véget, és feltehetően nem lesz másképp ebben az esetben sem – tette hozzá.
Stoltenberg szót ejtett a svéd és a finn NATO-csatlakozással kapcsolatos török aggályokról is. Mint mondta,
Ankara ugyanis többször megfenyegette Stockholmot és Helsinkit, hogy megvétózza csatlakozásukat az észak-atlanti szervezethez, arra hivatkozva, hogy a két ország támogatja az általa terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) és Fethullah Gülen hitszónok követőit.
– mondta a NATO-főtitkár külön kitérve Ankarának az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel szembeni erőfeszítéseire.

Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok növelik annak kockázatát, hogy más országok is belesodródhatnak az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Az ukrán külügyminisztérium üdvözölte az EU-vezetők politikai döntését az Oroszország elleni hatodik szankciócsomagról, de csalódottságát fejezte ki Magyarország álláspontja, az olajembargó ügyében tett kompromisszum miatt.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!