2013. február 12., 11:302013. február 12., 11:30
A politikus megjegyezte: hivatali szobájában a kezdetektől fogva ott van a székely zászló is a magyar nemzeti lobogó mellett.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese külön megköszönte Erzsébetváros „nemzethűségét”, az állampolgársági eskütétel intézését. Nemzettársakból honfitársak lettek a most esküt tevők - emelte ki az ünnepségen.
Semjén Zsolt rámutatott: a Kárpát-medence, a diaszpóra és az anyaország magyarsága ugyanakkor együtt jelenti az egyetemes magyar nemzetet - fogalmazott.
Hozzátette: ennek a történelmi ténynek a következtében a magyar Országgyűlés múlhatatlan feladata és kötelessége volt, hogy a nemzetet közjogi értelemben is egyesítse, folytatva Szent István országépítő nagy művét. Azt mondta: a politikában sok minden változhat, de a nemzetegyesítés valóban történelem, ezt nem lehet visszacsinálni. Ami most történik, az kicsiben ugyan, de a magyar történelem legfontosabb pillanataihoz tartozik, és a magyar történelem aranylapjaira kerül fel - emelte ki.
Semjén Zsolt jelezte, hogy az állampolgársági kérelmek száma a négyszázezer felé közelít, és a ciklus végére elérik a félmillió új magyar állampolgárt.
A főváros VII. kerületében az ezredik állampolgársági okmányt az erdélyi származású óvodás kislány, Róka Stefánia vehette át. Külön köszöntötték a 19 eskütevő között az erdélyi Miklósvárról érkező Csiki Gyulát, aki 89 évesen visszahonosítási eljárásban lett ismét magyar állampolgár. Az új állampolgárok közül egy Délvidékről, három Kárpátaljáról, 15 Erdélyből érkezett.
Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester azt hangsúlyozta, hogy a magyar nép befogadó nemzet. A magyar nemzeti múlt ismerete és megbecsülése kulcs a boldogabb jövőhöz, ezért soha ne feledjék szülőföldjüket sem - fordult az esküt tevőkhöz, és azt kérte, ne feledjék, hogy az állampolgárság felelősségvállalás is.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.