Hirdetés

Scholz: Németország történelmi kihívás előtt áll a drágulás miatt

•  Fotó: Olaf Scholz/Facebook

Fotó: Olaf Scholz/Facebook

Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni – jelentette ki Olaf Scholz kancellár hétfőn Berlinben a rekordmértékű infláció kezeléséről a legnagyobb munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek vezetőivel folytatott megbeszélése után.

MTI

2022. július 04., 20:142022. július 04., 20:14

A kancellár hangsúlyozta, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja „mindent megváltoztatott”, a világjárvány hatására szétzilálódott termelési láncolatok pedig még mindig nem álltak helyre, így egyre nagyobb a bizonytalanság, az energia és a mindennapi élethez szükséges termékek egész sorának ára pedig erőteljesen emelkedik.

Mint mondta, „ez a válság nem múlik el néhány hónap alatt”, arra kell felkészülni, hogy „a helyzet nem változik a belátható jövőben”.

Hirdetés

Azonban a német társadalom erős, és az országot az eltérő érdekek méltányos kiegyenlítése és a közösségi szellem viszi előre. Erre kell támaszkodni most is, „csak akkor jutunk ki a válságból, ha közösen dolgozunk ki megoldásokat” – mondta Olaf Scholz.

A szociáldemokrata (SPD) politikus rámutatott, hogy kormánya az idén már több támogatási, tehercsökkentési programot indított, amelyek összértéke meghaladja a 30 milliárd eurót.

A példák között említette, hogy júliustól nem kell fizetni a villamos energia árába beépített úgynevezett megújulóenergia-járulékot (EEG-Umlage), ami egy négyfős háztartásnak évi 300 euró megtakarítást jelent.

Kifejtette: a kormány ezt a munkát az érdekképviseletek, a központi bank (Bundesbank) és szakértők, tudósok bevonásával kívánja folytatni. Ezért kezdeményezték a hatvanas évek végén kialakult gazdasági válság idején alkalmazott úgynevezett összehangolt fellépés (konzentrierte Aktion) felújítását. Az első találkozó „sokat ígérő” volt, és továbbiak követik - mondta.

Hasonlóan fogalmazott a munkaadói érdekképviseletek országos szövetségének (BDA) vezetője, Rainer Dulger is, aki kiemelte, hogy Németország az 1990-es újraegyesítés óta „a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi válság előtt áll”. Yasmin Fahimi, a szakszervezetek országos szövetségének (DGB) elnöke aláhúzta, hogy mindent meg kell tenni a gazdasági visszaesés elkerüléséért és a munkahelyek megőrzéséért.

A kormány terve szerint a hétfői találkozó egy nagyszabású társadalmi egyeztetési folyamat nyitánya. Mintája, az összehangolt fellépés egy gazdaságpolitikai egyeztető fórum volt, amelyet szintén egy SPD-s politikus, Karl Schiller szövetségi gazdasági miniszter szervezett meg 1967-ben, amikor kifulladt a nyugatnémet gazdaság második világháború utáni felfutása. A kormány, a gazdasági érdekképviseletek és a Bundesbank arról tárgyalt, hogy miként lehet biztosítani a magas foglalkoztatottságot, az árstabilitást és a gazdasági növekedést.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés