
Archív felvétel
Fotó: Facebook/Nicolas Sarkozy
Nicolas Sarkozy volt francia elnök (2007–2012) október 21-én kezdi meg letölteni börtönbüntetését a párizsi La Santé börtönben – közölték hétfőn igazságügyi források. Sarkozy az első francia exelnök, akinek börtönbe kell vonulnia.
2025. október 14., 10:462025. október 14., 10:46
A szabadságvesztés kezdetének időpontját és helyszínét hétfőn ismertette a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség a volt államfővel. Az idézést követően sem Sarkozy, sem ügyvédei nem kívánták kommentálni a végrehajtás részleteit.
Amint arról korábban írtunk, Nicolas Sarkozyt szeptember 25-én ítélte öt év börtönbüntetésre a párizsi büntetőbíróság bűnszövetségben való részvételért a 2007-es győztes elnökválasztási kampánya törvénytelen líbiai finanszírozásának gyanúja miatt indított perben.
Bár az ítélet elsőfokú, a bíróság – olyan „kivételesen súlyos tényekre” hivatkozva, amelyek „megingathatják az állampolgárok bizalmát a képviselőikben” – úgynevezett halasztott letartóztatási parancsot adott ki az exelnök ellen.
A korrupcióellenes hivatal tízévi nyomozás után 13 embert gyanúsított meg a bűnszövetségben való részvétellel, köztük több volt kormánytagot.
A bíróság első fokon hat embert felmentett, és a volt elnök mellett két másik vádlottat ítélt börtönbüntetésre, akiknek már az ítélethirdetés napján meg kellett kezdeniük a szabadságvesztésük letöltését. Nicolas Sarkozy – aki mindig eleget tett a bírósági idézéseknek – a börtönbe vonulása előtt haladékot kapott szakmai ügyeinek rendezésére.
A kérelem elbírálására legfeljebb két hónap áll a bíróság rendelkezésére, kedvező döntés esetén Sarkozy a karácsonyi ünnep előtt szabadulhat. Elutasítás esetén a 70 éves exelnök újabb kérelmet nyújthat be.
A líbiai perben elítélt hét vádlott, valamint az ügyészség is fellebbezett az ítélet ellen. A fellebbviteli pert márciusban tartják.
A Le Figaro című napilap beszámolója szerint Nicolas Sarkozy szerda este mintegy száz volt munkatársát, köztük az elnöki hivatal jelenlegi vezetőjét, Emmanuel Moulint „búcsúfogadáson” látta vendégül.
A bíróság kimondta, hogy az exelnök bűnszövetségben való részvétel miatt vétkes, mert „hagyta, hogy egykori közvetlen munkatársai, politikai támogatói és a közvetítők pénzügyi támogatást szerezzenek a líbiai rezsimtől”, elvileg a 2007-es győztes elnökválasztási kampány finanszírozásához, mégpedig több millió eurós összegben.
A bíróság ugyanakkor nem találta bűnösnek a volt elnököt a közpénzzel való visszaélés, a passzív korrupció és a törvénytelen kampányfinanszírozás vádpontjaiban. A nyomozás ugyanis azt nem tudta bebizonyítani, hogy „a Líbiából érkezett pénzt” ténylegesen Nicolas Sarkozy elnökválasztási kampányára fordították – hangsúlyozta a bíróság.
A jobboldal részéről az ideiglenes végrehajtás heves közéleti vitát váltott ki, azaz az, hogy a volt államfőnek a fellebbezés ellenére börtönbe kell vonulnia. Nicolas Sarkozy az első exelnök, akivel ez megtörténik.
A francia sajtóban megkérdezett igazságügyi szakértők ugyanakkor arra emlékeztettek, hogy az ideiglenes végrehajtást az ítéletek 86 százalékában elrendeli az elsőfokú bíróság, ha a büntetési tétel legalább öt év szabadságvesztés, egyébként pedig az ítéletek csaknem hatvan százalékában.
A felmérések szerint a franciák 61 százaléka igazságosnak tartja azt, hogy az ideiglenes végrehajtást Sarkozy esetében is elrendelte a bíróság.

Bűnösnek mondta ki a párizsi büntetőbíróság csütörtökön Nicolas Sarkozy volt francia elnököt bűnszervezetben való részvételért a 2007-es elnökválasztási kampánya törvénytelen líbiai finanszírozásának gyanúja miatt indított perben.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!