
A román állampolgárok kivándorlása a Brexit utáni brit modell kifáradásának jele (képünk illusztráció)
Fotó: Jakab Mónika
Meredeken visszaesett tavaly a korábbi évek rekordszintjeiről a nettó bevándorlás Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtöki ismertetése szerint a véglegesen távozó EU-állampolgárok száma csökkent ugyan, de továbbra is jóval meghaladta a százezret. A román állampolgárok élen járnak a kivonulásban.
2026. május 21., 17:202026. május 21., 17:20
Az ONS beszámolója szerint a 2025. december 31-én véget ért tizenkét hónapban 171 ezer volt a Nagy-Britanniába tartós letelepedés céljával érkezők nettó száma, vagyis a bevándorlók és a kivándorlók számának különbsége. A 2024-es teljes naptári évben 331 ezer fős nettó bevándorlást mértek Nagy-Britanniában – írja az MTI.
ennél alacsonyabb éves nettó bevándorlást ugyanis – a koronavírus-járvány éveit leszámítva – legutóbb 2012-ben mutatott ki a statisztikai hivatal. Az eddigi tizenkét havi rekord a 2023 márciusában zárult egy évben született: az ONS akkor 944 ezer fős nettó bevándorlásról számolt be.
A csütörtöki adatismertetés szerint 2025-ben az EU+ országcsoport állampolgárai közül 118 ezren költöztek el Nagy-Britanniából. Az ONS ebbe a csoportba sorolja az Európai Unió mellett Norvégiát, Izlandot, Liechtensteint és Svájcot.
Ennek az országcsoportnak az állampolgárai közül egy évvel korábban 155 ezren távoztak Nagy-Britanniából, vagyis tavaly valamelyest apadt az uniós állampolgárok elvándorlási hulláma, de az EU+ országok nettó bevándorlási egyenlege így is mínusz 42 ezer volt 2025 egészében.
Az ONS kiemelte azt is, hogy az EU+ csoport állampolgárainak éves szinten mért nettó bevándorlási egyenlege 2022 júniusa óta negatív, vagyis azóta folyamatosan többen távoznak közülük Nagy-Britanniából, mint ahányan érkeznek. Az ONS csütörtöki ismertetése szerint
A jelentés csak a véglegesen távozó EU-állampolgárok számának felső tízes listáját tartalmazza; ebben a mezőnyben nem szerepelnek a magyarok.
A közép- és kelet-európai EU-tagállamok közül ugyanakkor bekerült az elvándorlók száma alapján összeállított tízes csoportba Bulgária nyolcezer elköltözővel, és Litvánia, amelynek állampolgárai közül négyezren távoztak Nagy-Britanniából tavaly.
A román állampolgárok brit kivándorlása elemzők szerint nem egyszerű „hazaköltözési hullám”, inkább a Brexit utáni brit modell kifáradásának jele, és a távozók között a romániaiak alkotják a legnagyobb EU-s csoportot.
Megszűnt az EU-s szabad munkavállalás, az új bevándorlási rendszer főleg a képzettebb, magasabb fizetésű munkáknak kedvez, miközben a romániaiak – köztük erdélyi magyarok – jelentős része korábban éppen az építőiparban, vendéglátásban, kereskedelemben, szolgáltatásokban talált munkát. Ezekben az ágazatokban visszaesett az EU-s foglalkoztatás.
Ehhez jön a megélhetési válság: drága lakhatás, magas rezsi, romló közszolgáltatások, gyengébb font, bizonytalanabb társadalmi légkör. Sok román számára így már nem akkora a bérkülönbség, hogy megérje a kinti élet költségeit és adminisztratív nehézségeit vállalni.
közelebb vannak a családhoz, nincs vízumkényszer, és a hazai munkaerőpiac bizonyos szektorokban már versenyképesebb, mint korábban. Románia ráadásul hagyományosan erős kivándorló ország: 2008–2024 között évente átlagosan több mint 213 ezer román távozott ideiglenesen külföldre, vagyis a mobilitás eleve része a társadalmi mintázatnak.

A júniussal zárult egy évben meredeken csökkent a megelőző időszakok rekordszintjeiről a nettó bevándorlás Nagy-Britanniában.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!