
Egy román munkás rekedt a romok alatt
Fotó: X / Nexta
Egy munkást súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba hétfőn, miután részben összeomlott egy felújítás alatt álló középkori torony Róma belvárosában, a Colosseum közelében – írta a Digi24.ro portál az ANSA hírügynökségre hivatkozva. A hírek szerint egy román vendégmunkás a romok alatt rekedt. FRISSÍTÉS: Kora este a román külügyminisztérium azt közölte, hogy két román állampolgár sérült meg.
2025. november 03., 16:432025. november 03., 16:43
2025. november 03., 19:402025. november 03., 19:40
Az olasz Corriere della Sera napilap arról számolt be, hogy egy román munkás is a romok alatt lehet. „A negyedik sérültet közvetlenül az omlás pillanatában sikerült kimenteni. Negyed tizenkettő körül – ahogy a reggeli műszakban dolgozó kollégáimtól hallottam – megszólalt az első riasztás, repedéseket és zajt észleltek. Pontosabban egy födémszakasz omlott le, amit azonnal követett egy hatalmas robaj” – nyilatkozta a portálnak Vasile Dogaru, Olaszországban élő román állampolgár, aki szemtanúja volt az esetnek.
Elmondása szerint a második omlás 12:50-kor következett be.
Az ANSA első jelentése szerint egy 64 éves férfiról van szó, aki fejsérülést szenvedett a Torre dei Conti egyik szakaszának összeomlása során. A férfi egy restaurálási munkálatokat végző csapat tagja volt a Colosseum és a Forum Romanum közelében található középkori erődített toronynál. További két munkás könnyebb sérüléseket szenvedett a munkabalesetben, de nem kértek kórházi ellátást – közölte az ANSA.
Három munkást, akik az állványzaton dolgoztak és az omlás után beszorultak, a tűzoltók mentettek ki egy emelőkosaras jármű segítségével. Luca Cari, a tűzoltóság szóvivője korábban a Reutersnek elmondta, hogy a mentőegységek egy romok alatt rekedt személy kiszabadításán dolgoznak.
A 29 méter magas Torre dei Conti a Via dei Fori Imperiali sugárúton található, amely a Piazza Veneziát köti össze a Colosseummal. Az épületet 2006 óta nem használták, de egy négyéves felújítási projekt keretében munkálatok folytak rajta, amely várhatóan jövőre fejeződik be – közölték a római hatóságok. A restaurálás miatt a torony környékét lezárták a gyalogosforgalom elől. A Torre dei Contit III. Ince pápa építtette családja számára a 13. század elején.
Egy romániai munkás a romok alá került, egy másik pedig könnyebben megsérült a hétfői munkabalesetben – számolt be kora este a külügyminisztérium. A közlemény szerint a romok alatt rekedt 66 éves román állampolgár tudatánál van és kommunikál a kimentésén fáradozó olasz hatóságokkal. A mentési művelet jelenleg is folyik.
A római román főkonzulátus munkatársai jelen vannak az omlás helyszínén is, és kommunikálnak az olasz hatóságokkal – közölte a Facebook-oldalán Oana Țoiu külügyminiszter.
A Reuters szerint a helyszínen turisták százai nézték végig, ahogy a tűzoltók létrán próbálják elérni a torony felső szintjét, hogy kimentsék a bennrekedt dolgozókat. Három munkást sikerült biztonságba helyezni, kettő közülük kórházban van, egy ember azonban a romok között rekedt – írja a hírügynökség.
A hétfői baleset után Roberto Gualtieri római polgármester és Alessandro Giuli kulturális miniszter is a helyszínre sietett, hogy tájékozódjanak a mentésről és a torony állapotáról. A környéket lezárták, a szakértők pedig vizsgálják, milyen további veszélyekkel kell számolni.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!