Roberto Calderoli belebukott a pólóviseletbe

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Folytatódik a karikatúrák elleni muzulmán tiltakozás

2006. február 20., 00:002006. február 20., 00:00

Lemondott Roberto Calderoli olasz reformügyi miniszter (képünkön), miután Silvio Berlusconi kormányfő távozásra szólította fel. Calderolinak azért kellett távoznia, mert az elmúlt hetekben számos kirohanást intézett az iszlám és a muzulmánok ellen, és a bírált Mohamed-karikatúrákat ábrázoló trikót is viselte. A miniszter többször is nekitámadt az Olaszországban élő arab menekülteknek és származási országuk kormányának. Február 8-án a La Repubblica című római liberális napilapnak nyilatkozva erő alkalmazását kérte a muzulmánok ellen, valamint azt, hogy XVI. Benedek pápa szervezzen modern keresztes hadjáratot.
Berlusconi már két héttel ezelőtt arra kérte Calderolit, hogy mérsékelje magát, de akkor elutasító választ kapott. A miniszter ráadásul az elmúlt hét elején bejelentette: pólókra nyomatta a karikatúrákat, és viselni is fogja őket – s meg is mutatta ezt különböző olasz tévécsatornákon. Emiatt múlt pénteken felgyújtották az északkelet-líbiai Bengáziban működő olasz konzulátus épületét, a rendőrség és a tüntetők közötti összecsapásnak a hivatalos közlemények szerint tíz sebesültje és egy halottja van, de Antonio Simoes-Concalves, az olasz külügyminisztérium konzuli osztályának munkatársa a Sky Italia olasz televízióban azt közölte, hogy kilencen meghaltak és ötvenöten megsebesültek.
Az olasz miniszterelnök szombaton kérte fel miniszterét lemondásra, mert úgy ítélte meg, hogy viselkedése „ellentétes az olasz kormány álláspontjával és összeegyeztethetetlen pozíciójával”.
Az elmúlt hétvégén több helyen is folytatódtak a Mohamed-karikatúrák közlése miatti tüntetések. Szombaton tizenkétezer nő tüntetett a pakisztáni Karacsiban, a résztvevők arra szólítottak fel, hogy a gúnyrajzok alkotóját akasszák fel. A fővárosban, Iszlámádban a rendőrök tegnap könnyfakasztó gránátok bevetésével igyekeztek szétoszlatni egy tüntetést. Szukkúrban a tüntetők kifosztottak és felgyújtottak egy keresztény templomot, mivel állítólag egy helyi keresztény férfi lapokat égetett el a Koránból.
A dán külügyminisztérium bejelentette, hogy az ország iszlámábádi nagykövete ideiglenesen elhagyta állomáshelyét, és hazatért Koppenhágába, mert képtelen ellátni munkáját a forrongó városban.
A dán fővárosban a vallások közötti békéért és párbeszédért tüntettek több ezren szombaton este. A Koppenhága egyik, muzulmánok lakta negyedében rendezett megmozduláson mintegy ötezren vettek részt, s az békésen, minden rendbontás nélkül zajlott le. A menetben muzulmán és katolikus egyházi méltóságok is felvonultak.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak
2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek
2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 06., szombat

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben