2012. október 03., 10:522012. október 03., 10:52
A szlovák kormányfő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen tegnap átadta a Pilisi Szlovákok Központját Pilisszentkereszten. Az ünnepségen mondott beszédében Robert Fico kiemelte, a központ felépülése azt bizonyítja, hogy ha mindkét oldalon megvan a szándék, akkor a kényes kérdéseket is meg tudják oldani. A politikus az Orbán Viktorral korábban folytatott megbeszéléséről azt mondta, konstruktív, pragmatikus volt a tárgyalás, áttekintették a két ország közötti együttműködés területeit.
A gazdasági válság megoldásában az országok eredményesebbek, ha együttműködnek – mutatott rá. Orbán Viktor szerint mind Magyarország, mind Szlovákia részéről nemzetpolitikai sikernek nevezhető a Pilisi Szlovákok Központjának megvalósulása. A Pilisi Szlovákok Központja a két nemzet együttes erőfeszítései révén épült fel. Azért előremutató eredmény ez, mert tudjuk, voltak nehézségek és viták, de a két népnek, a két országnak együtt, együttes erővel sikerült legyőznie az akadályokat”.
Orbán Viktor beszédében egyúttal hangsúlyozta: a magyar kormány arra törekszik, hogy a szlovák kisebbség otthon érezhesse magát Magyarországon, és azt szeretné, ha a szlovákiai magyar kisebbség is otthon érezné magát Szlovákiában.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.