
Fotó: Magyar Nemzet
Erőszakkal és összehangoltan próbálta meg egy ,,néhány száz főből álló agresszív tömeg” a pénteki esti diáktüntetés után áttörni a rendőrsorfalat Budapesten, a rendőrök 15 embert igazoltattak és két esetben feljelentést tettek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt.
2023. május 20., 15:152023. május 20., 15:15
Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt két embert a helyszínen elfogtak és előállítottak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatója szerint pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés és gyülekezési joggal visszaélés miatt egy-egy szabálysértési eljárást kezdeményezett a BRFK, de a jogellenes gyűlésen készült felvételeket tovább elemzik a nyomozók. A rendőrség szerint a pénteki budapesti, bejelentett és a BRFK által tudomásul vett gyűlés befejezését követően,
A már jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl-Rónai utca és a Lendvay utca kereszteződésében verbálisan, majd tettleg provokálták a rendőröket. Az egyenruhásokat lökdösték, kezdetben papírrepülőkkel, később különböző tárgyakkal dobálták: sörösdobozokkal, üveg-, fém- és műanyagpalackokkal, füstgránáttal, nagyméretű vascsavarral.
,,A néhány száz főből álló agresszív tömeg egy órán keresztül folyamatosan és összehangoltan, erőszakkal próbált áttörni a rendőrsorfalon” -- értékelt a BRFK, hozzátéve, a rendőrök számtalanszor hangosbeszélőn keresztül szólították fel az embereket a jogsértő cselekmény befejezésére.
Bár a rendőrök testi épségét közvetlenül veszélyeztető támadás egyértelműen megalapozta volna a rendőrségről szóló törvényben szabályozott kényszerítőeszközök alkalmazását,
– fogalmaz a rendőrségi közlemény.
A BRFK szerint ,,a rendőrök a lehető leghumánusabb módon hajtották végre feladataikat, jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak el”. Négy embert, akit a tömeg csaknem összepréselt, saját biztonsága érdekében a rendőrök emeltek ki a veszélyzónából.
A rendőrségi tájékoztató szerint a magyar karhatalmi szervek mindenkinek biztosítják a békés gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz való jogot, azonban aki rendőrökre támad, azzal szemben határozottan, a jogszabályokban foglalt kényszerítőeszközöket alkalmazva intézkedni fognak.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy idén télen és a következő évben is megérkezik a gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán.
Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.
Donald Trump amerikai elnök megsemmisíti elődje, Joe Biden minden olyan elnöki rendeletét, amelyen nem saját kezű aláírás, hanem előre rögzített szignó szerepel – a hivatalban lévő elnök pénteken jelentette be döntését.
Csaknem négy órán át tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Kremlben – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség.
Benyújtotta lemondását Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője – közölte Volodimir Zelenszkij pénteki videóüzenetében. Az ukrán elnök jobbkeze a háborúban álló ország legnagyobb korrupciós botrányának egyik érintettje.
Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni és hozzájárulni ezek sikeréhez – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a moszkvai Kremlben a Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.
szóljon hozzá!