
Fotó: MTI/Sándor-palota
Várakozással, reménységgel telve állunk 2024 küszöbén, bízva abban, hogy megújult energiával, életerővel, lendülettel láthatunk feladatainkhoz – mondta Novák Katalin magyar köztársasági elnök a közmédia által közvetített újévi köszöntőjében, a Himnusz elhangzása után hétfőn.
2024. január 01., 01:502024. január 01., 01:50
„Bízunk a tehetségben, a szorgalomban, a kegyelemben” – emelte ki a köztársasági elnök, aki 2024-ben futni, túrázni, úszni, bringázni, focizni, kondizni hív életkortól függetlenül minden magyart.
„Mozogjunk együtt, legyen 2024 a mozgás éve is!” – hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: vegyünk példát a profi sportolókról, és ne csak szurkoljunk, hanem mozduljunk is.
Novák Katalin elmondta: jó volt megtapasztalni mind a harminc országban, ahol idén hivatalosan járt, hogy tisztelettel fogadják a magyarok elnökét.
– mutatott rá, hozzáfűzve: ha nem is mindig értenek minket, figyelnek ránk.
„Személyesen azért is dolgozom, hogy ebből a figyelemből megértés és együttműködés legyen” – hangsúlyozta.
A köztársasági elnök emlékeztetett:
Itthon aggodalom, küzdelem a hétköznapokért, de békében élhetünk – hangsúlyozta.
A 2023-as évet Novák Katalin a találkozások évének jellemezte és
Köszönetet mondott az orvosoknak és ápolóknak, hogy az 520 grammal született Panni és ikertestvére reménykedhetnek a teljes életben.
Megköszönte a segítőknek, hogy kimentették a törökországi földrengés romjai alól a kis Ahmetet és társait. Köszönetét fejezte ki mások mellett a balassagyarmati gyermekotthon dolgozóinak, a Tiszabőn, Tiszaalpáron, Sárkeresztúron, Sóshartyánban dolgozóknak, a fonyódi kishuszároknak, a rimóciaknak, terényieknek, hollókőieknek a hagyományőrzésért, a kecskeméti, móri, csurgói, pannonhalmi oktatóknak, a somogyvári, nyírbátori és Mexikói úti pedagógusoknak, a lajoskomáromi szeretetotthonnak, az Egyszülős Központoknak és a hajléktalanokat ellátóknak.
A köztársasági elnök felidézte 2003 decemberét, amikor az új esztendőt abban a tudatban vártuk, hogy Magyarország hamarosan az Európai Unió tagja lesz.
„Mára látjuk az előnyöket, a nehézségeket, és egy pillanatra sem felejtettük el: teljes jogú tagságot ígértek” – mutatott rá, hozzátéve: ezen a héten a brüsszeli postás a felszólító levelek között valamennyit meghozott a pénzünkből is.
A köztársasági elnök arra is emlékeztetett:
Novák Katalin beszéde végén reményt hozó új évet kívánt minden magyarnak.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!