2012. december 13., 20:342012. december 13., 20:34
Victoria Nuland külügyi szóvivő megerősítette, hogy az Aszad-rezsim rakétákat vetett be, de arra nem tért ki, hogy milyen típusúakat. Brüsszelben a NATO egyik illetékese a szövetségi hírszerzés adataira hivatkozva alátámasztotta az értesülést, miszerint Damaszkusz a héten Scudokat lőtt ki a szíriai fegyveres ellenzékre.
A rakétafegyver bevetése a The New York Times informátorai szerint a kormányerők növekvő elkeseredettségének és a harcok „jelentős eszkalálódásának” a jele. Az elmúlt másfél év során a harcok következtében több mint 40 ezer polgári lakos vesztette életét Szíriában. Egy névtelenül nyilatkozó amerikai kormányzati illetékes szerint a kormányerők feltehetően fél tucatnál több rakétát lőttek ki Damaszkusz környékéről az országnak a Szabad Szíriai Hadsereg által ellenőrzött északi területeire. Arról, hogy a rakétacsapások hány áldozatot követeltek, nincsenek adatok. A szovjet fejlesztésű Scud rakéták az első öbölháború idején váltak hírhedtté, amikor Szaddám Huszein iraki diktátor bevetette őket. A szíriai rezsim feltehetően most először lőtt ki Scudokat. A kormányerők szakértők szerint azért folyamodtak a rakétatámadásokhoz, mert repülőgépeik sebezhetővé váltak a felkelők légvédelmével szemben.
Moszkva csütörtökön közölte: nem zárja ki Bassár el-Aszad ellenfeleinek győzelmét, de arra figyelmeztet, hogy azt az ellenzék a Kreml számára elfogadhatatlanul, tízezrek halála árán szerezheti meg – közölte az orosz elnök közel-keleti különmegbízottja. Mihail Bogdanov, aki egyben külügyminiszter-helyettes is, egy moszkvai kerekasztal-konferencián megállapította, hogy a szíriai rendszer az ország egyre nagyobb területe felett veszíti el az ellenőrzést. A magas rangú diplomata azt is elmondta, hogy szükség esetére Moszkvának kész a terve az orosz állampolgárok Szíriából való kimenekítésére, de ez a helyzet még nem következett be.
| Autóba rejtett pokolgép robbant fel csütörtökön a szíriai főváros egyik peremkerületében, 16 ember halálát okozva. A halálos áldozatok legalább fele nő vagy gyerek, további 23-an megsebesültek. A merénylet Damaszkusz Katana nevű délnyugati kerületében történt, lakóházak és egy iskola közelében. A közeli kórház tájékoztatása szerint a halottak között hét gyerek van, valamint nők. A sebesültek közül többeknek súlyos az állapota. A Sana hírügynökség „külföldről pénzelt és felfegyverzett terroristák” számlájára írja a merényletet. Damaszkusznak ebben a negyedében szunniták és keresztények laknak, a térség a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg ellenőrzése alatt áll. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet értesülése szerint a merényletet olyan épületek közelében követték el, ahol a hadsereg katonái laknak családostul. Szerdán több merénylet történt Damaszkuszban és peremkerületeiben, összesen 13 halálos áldozatot szedve. |
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.