
Szívesen látják. Nicușor Dan Bukaresti látogatásra invitálta Erdogant
Fotó: Recep Tayyip Erdogan/Facebook
Nicușor Dan román államfő állami látogatásra hívta meg Romániába Recep Tayyip Erdogan török elnököt.
2025. november 08., 14:002025. november 08., 14:00
Nicușor Dan hivatalos meghívását Oana Țoiu román külügyminiszter adta át pénteken Ankarában török hivatali partnerének, Hakan Fidannak.
A külügyminiszteri találkozó utáni sajtótájékoztatóján a román diplomácia vezetője elmondta, hogy
Oana Țoiu köszönetet mondott Törökországnak, amiért támogatja Románia OECD-csatlakozását. Elmondta, hogy a két ország politikai és gazdasági kapcsolatainak fellendülése a két nemzet közötti „erős” emberi kapcsolatokkal is összefügg.
„Nagyra értékeljük a figyelemre méltó módon integrálódó romániai török és tatár közösségeket. A törökországi román közösséggel együtt kulcsszerepet játszanak az országaink közötti kapcsolatok erősítésében” – jelentette ki a román külügyminiszter.
Beszámolója szerint a Hakan Fidannal folytatott tárgyalásain elmondta, hogy
„Az aknamentesítő csoporton belüli együttműködés máris sikeresnek bizonyul” – jelentette ki az Agerpres szerint.
Hozzátette, hogy tagjelölt országként Törökország továbbra is az EU fontos partnere a legfontosabb együttműködési területeken.
Oana Țoiu tájékoztatása szerint a külügyminiszteri tárgyalásokon a legújabb közel-keleti fejlemények is terítékre kerültek. A találkozón üdvözölte a gázai tűzszüneti megállapodást és a túszok szabadon bocsátását.
„Nagyra értékeltem Törökország, az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom alapvető szerepét az eredmény elérésében. Románia nevében köszönetet mondtam Törökországnak a túszok szabadon bocsátásában játszott szerepéért, beleértve a román származású izraeli állampolgárt is” – számolt be a külügyminiszter, aki ismételten
Mint ismeretes, Törökországot Magyarország is kiemelt partnerként kezeli, a térségben egyre nagyobb befolyással rendelkező országgal energetikai és katonai együttműködési szerződéseket kötöttek, Orbán Viktor miniszterelnök többször is tárgyalt Erdogannal.
román államfő állami látogatásra hívta meg Romániába Recep Tayyip Erdogan török elnököt.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!