2012. október 16., 12:402012. október 16., 12:40
„Ahelyett, hogy megvádolnak, kitüntetést érdemelnék mindazért a sok jóért, amit tettem. Emberi erőhöz mérten mindent megtettem azért, hogy elkerüljük a háborút. Sikerült elérnem, hogy mérsékeljük minden polgári lakos szenvedését. Számos alkalommal hirdettem egyoldalú tűzszünetet, és sokszor megállítottam hadseregünket, amikor közel voltak a győzelemhez” - mondta 67 éves vádlott, amikor megkezdte védekezésének előterjesztését.
A 2008-ban Belgrádban elfogott Karadzic ellen már három éve folyik a per a délszláv háborúk idején elkövetett súlyos bűncselekmények ügyében eljáró - az ENSZ által létrehozott - nemzetközi büntető törvényszék előtt.
A terhére rótt háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények közül súlyában kiemelkedik az 1995-ös srebrenicai mészárlásért való felelősség kérdése. A faluban boszniai szerb katonák mintegy nyolcezer muszlim férfit gyilkoltak le. Ez volt Európa második világháború utáni történelmének legborzalmasabb tömeggyilkossága.
Karadzic ellen az ügyészek összesen háromszáz tárgyalási órán át sorakoztatták fel a vád tanúit. A vádlott hatszáz órát kért, de ő is csak háromszázat kapott a mentőtanúk meghallgatására és kikérdezésére. Ez a tárgyalási szakasz kezdődött most meg.
Karadzic mentőtanúként kívánja beidézteti többek közt Karolosz Papuliaszt, aki a boszniai háború idején Görögország külügyminisztere volt. A volt boszniai szerb vezető szerint Papuliasz alátámaszthatja ártatlanságát a szarajevói piactér ellen 1994. február 5-én elkövetett aknavetős támadás ügyében.
Karadzic szerint a Szarajevó elleni tüzérségi támadás körülményeit a muszlimok meghamisították. Szarajevó az én városom, minden olyan állítás, hogy mi ok nélkül lőttük volna, hamis” - mondta.
Ugyanezen a napon egy másik tárgyaló teremben a vádirat ismertetésével megkezdődött Goran Hadzic volt krajinai - horvátországi - szerb vezető pere.
Hadzicot, aki az önkényesen kikiáltott Krajinai Szerb Köztársaság elnöke volt, azzal vádolják, hogy felelősség terheli az 1991 júniusa és 1993 decembere között a horvátországi Kelet-Szlavónia területén horvátok sérelmére elkövetett gyilkosságokért, kínzásokért, jogellenes fogva tartásért, embertelen bánásmódért, deportálásokért és rombolásért.
A volt krajinai vezetőt - akit Horvátországban távollétében már 40 év börtönre ítéltek - jóval a délszláv háborúk befejeződése után, tavaly július 20-án vették őrizetbe Szerbiában. Ő volt az utolsó szökésben levő a hágai törvényszék által megvádolt 161 személy közül. Hadzic a per hivatalos kezdetét megelőző eljárás során ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádpontokban.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.