
Fotó: Kreml
A jelenlegi válság megszűnéséhez Vlagyimir Putyin orosz elnöknek el kell veszítenie a háborút – jelentette ki kedden Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
2022. október 18., 23:132022. október 18., 23:13
Az ukrajnai menekültekről szóló vitában a biztos elmondta: Putyin arra törekedett, hogy megossza Európát, de hiába, ez EU egységesebb és erősebb, mint valaha. Mint mondta, mintegy 4,3 millió ukrán menekült el a háborús erőszak elől és kapott ideiglenes védelmet az EU-ban, amit az unió 2024 tavaszáig szándékozik meghosszabbítani. A tagállamok befogadták őket, de sokan visszatértek Ukrajnába, hogy harcoljanak az orosz erők ellen vagy családjukat védelmezzék. Elmondta: Bucsa polgármestere egy közelmúltbeli találkozón arról tájékoztatta, hogy a település lakosainak mintegy 70 százaléka visszatért a márciusi mészárlás után.
„Minden ukrán azt reméli, hogy Putyin elveszti a háborút és sokan közülük az életüket is áldoznák azért hogy az Ukrajna nyerjen” – jelentette ki.
amelynek felületén a menekültek több mint három millió állására pályázhatnak. Emellett a bizottság 400 millió eurót különített el arra az esetre, ha a tél folyamán még több menekülő érkezne az EU-ba.
„A források 30 százalékára a helyi önkormányzatok pályázhatnak” – tette hozzá.

Szeptember 21. óta 98 ezer orosz állampolgár lépett be Kazahsztánba, és több mint 64 ezer hagyta el a köztársaságot – közölte Aszlan Atalikov, a belügyi migrációs szolgálat vezetője egy hétfői tájékoztatón.
„Nagy probléma, hogyan különböztessük meg a rossz és jó szándékú orosz állampolgárokat. A turistavízumot már megvontuk tőlük és szigorúan ellenőrzünk minden orosz menedékkérőt” – hangsúlyozta. Hozzátette: „mindennek ellenére Európa nyitott akar maradni, különösen az üldözött újságírók és ellenzéki aktivisták számára”.
Gál Kinga, a Fidesz uniós parlamenti képviselője felszólalásában elmondta: Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója keretében rendkívüli erőfeszítéseket tesz az ukrán menekültek fogadása érdekében. „Az egyik legtöbb ukrán menekültet befogadó uniós tagállam vagyunk lakosságarányosan. A menekültek ellátása folyamatos és mindenre kiterjed: ukrán gyermekek ezrei kapnak helyet köznevelési intézményeinkben, ezer feletti beteg számára kórházi ágyat biztosítunk, továbbá egészségügyi felszereléseket küldtünk, és segítjük ukrán katonák rehabilitációját is” – taglalta a képviselő.
Gál Kinga felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy míg Ukrajnából főként nők és gyermekek érkeznek, addig déli irányból, a nyugat-balkáni útvonalon érkező illegális bevándorlók, többségében fiatal férfiak száma rohamosan nő.
„Felfegyverzett csoportok szervezetten támadnak határőrökre. Ez is mutatja, hogy meg kell erősíteni az unió külső határait. Az elhibázott brüsszeli migrációs stratégia helyett támogatni kellene az EU külső határvédelmét biztosító tagállamokat, így Magyarországot is” – hangsúlyozta a képviselő.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!