
Vlagyimir Putyin
Az Egyesült Államok földről indítható új manőverező robotrepülőgépet telepíthet Romániába és Lengyelországba, amit Oroszország olyan fenyegetésként értékelne, amelyre válaszolnia kell – jelentette ki Vlagyimir Putyin.
2019. augusztus 21., 22:312019. augusztus 21., 22:31
2019. augusztus 21., 22:352019. augusztus 21., 22:35
Az orosz elnök szerdán Helsinkiben közölte, az amerikai fegyveres erők vasárnap először teszteltek egy több mint 500 kilométeres hatótávolságú, mobil indítószerkezetről indított manőverező robotrepülőgépet azóta, hogy Washington augusztus 2-án felmondta a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött orosz-amerikai INF-egyezményt.
Az orosz elnök elmondta, hogy Helsinkiben folytatott tárgyalásai során megvitatta finn hivatali partnerével a globális stratégiai egyensúly fenntartásának kérdéskörét. Moszkva egy nappal korábban a katonai feszültség fokozásával, valamint a szárazföldi telepítésű közepes hatótávolságú rakéták betiltásáról szóló orosz–amerikai INF-szerződés tudatos megsértésével vádolta meg Washingtont, miután az Egyesült Államok kísérletet hajtott végre egy közepes hatótávolságú manőverező robotrepülőgéppel.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter ugyanakkor szerdán közölte: Oroszország ellensúlyozni fogja a NATO kelet-európai katonai jelenlétének erősödését, valamint az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek romániai és lengyelországi megjelenését. Sojgu a tárca kollégiumának moszkvai tanácskozásán elmondta, a katonapolitikai helyzetet a NATO kelet-európai katonai jelenlétének erősödése, az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszerének lengyelországi és romániai telepítése, valamint a szövetség Finnországgal és Svédországgal folytatott katonai együttműködésének kiszélesítése jellemzi. „A keletkező fenyegetések semlegesítésére intézkedések komplexumát fogjuk megvalósítani” – tette hozzá a miniszter.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!