
Fotó: Kreml
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal folytatott földgáz-kereskedelem szabályairól szóló rendeletet, amely a szerződések alapján rubelalapú fizetési rendszert ír elő.
2022. március 31., 17:492022. március 31., 17:49
Ezt maga Putyin jelentette be egy, a légi közlekedési ágazat helyzetével foglalkozó csütörtöki videokonferencián.
– mondta. Hangsúlyozta, hogy a fizetés ütemezésének megsértését az orosz fél a vásárló mulasztásának fogja tekinteni. Erre az esetre szankciókat helyezett kilátásba.
„Nekünk senki nem ad el semmit ingyen, és mi sem fogunk jótékonykodni. Vagyis a hatályos szerződések le lesznek állítva” – közölte Putyin. Azt hangoztatta, hogy Oroszország számára elfogadhatatlanok a dollárért és euróért folytatott gázkereskedelem kockázatai.
Úgy vélekedett, hogy egy olyan helyzetben, amikor a nyugati országok pénzügyi rendszerét fegyverként használják fel, amikor ezen országok vállalatai megtagadják az orosz bankokkal, vállalatokkal és magánszemélyekkel kötött szerződések teljesítését, amikor a dollárban és euróban lévő vagyonokat befagyasztják, nincs értelme ezen országok fizetőeszközeit használni.
– fogalmazott az orosz vezető. „Természetesen ez így nem mehet tovább” – tette hozzá. Putyin érvelése szerint hagyományos rendszer szerinti, euróért vagy dollárért való további gázszállítások bevételét is blokkolás fenyegeti. Rámutatott, hogy a helyzet ilyen alakulását uniós kormányfők is kilátásba helyezték.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.
Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.
A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.
Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.
A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.
Lángra kapott hétfőn egy házilag készített gyújtószerkezet Románia svájci nagykövetségének kerítése melletti járdán – számolt be szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy egy lehetséges fenyegetés miatt titokban másik repülőgépre szállt át, amikor a múlt hónapban elhagyta a Törökországban tartott NATO-csúcstalálkozót.
Oroszország „sztálinista propagandát” folytat, miközben hódító háborút folytat Ukrajna ellen – így reagált a román külügyminisztérium egy orosz külügyi illetékes nyilatkozatára, amely szerint Románia Moldovával együtt támogatja Ukrajnát.
szóljon hozzá!