
Képünk illusztráció
Észak-Korea „bármely pillanatban" készen áll arra, hogy végrehajtsa újabb, immár hatodik kísérleti atomrobbantását – figyelmeztetett hétfőn a hadikommunista diktatúra védelmi minisztériuma.
2017. május 01., 19:192017. május 01., 19:19
A KCNA állami hírügynökség által ismertetett phenjani közleményben a védelmi tárca tudatja, hogy Észak-Korea „teljes mértékben készen áll bármilyen amerikai lépésre", s ha Washington nem hagy fel „ellenséges" politikájával, akkor a diktatúra felkészül a megelőző atomcsapásra. A minisztérium azt is közölte, hogy ha a legfőbb vezetés úgy dönt,
Észak-Korea 2006 óta öt kísérleti atomrobbantást hajtott végre, közülük kettőt tavaly. A minap pedig ismét megszegte az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát egy újabb ballisztikusrakéta-kísérlettel. A fegyverkezésért és a feszültség kiéleződéséért a diktatúra az Egyesült Államokat teszi felelőssé. Szakértők műholdfelvételek alapján hetek óta jelezték, hogy Phenjan hamarosan újabb atomrobbantást hajthat végre.
A Trump-kormány többször jelezte, hogy elfogyott az Észak-Koreával szemben tanúsított „stratégiai türelem”.
Közben a hétvégén váratlanul Szöulba látogatott Mike Pompeo, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség vezetője. Pompeo találkozott a dél-koreai hírszerzés irányítójával, az országban állomásozó amerikai csapatok parancsnokával és a dél-koreai elnöki hivatal illetékeseivel.
Az Egyesült Államok által pár hete meghirdetett „maximális nyomásgyakorlás és figyelem” doktrínára reagálva a phenjani vezetés bejelentette, hogy ha az Egyesült Államok maximális nyomásgyakorlásra készül, akkor Észak-Korea atomfegyver-programját gyorsítja fel maximálisan.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!