Hirdetés

Petíció az EP-ben az erdélyi restitúció ügyében

Az erdélyi, illetve a felvidéki magyarságot érő jogsértések miatt három ügyben négy petíció fekszik az Európai Parlament petíciós bizottságának asztalán – jelentette be Tőkés László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

2016. október 28., 19:572016. október 28., 19:57

2016. október 29., 12:232016. október 29., 12:23

„Az egyik a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaadásának érdekében született, a másik a szlovák állampolgárságuktól önkényesen megfosztottak ügye. Két petíció is született a Benes-dekrétumok hatályon kívül helyezésének ügyében\" – sorolta a politikus. Mint elmondta, az egyházi ingatlanok ügye a tulajdonjogot és a vallásszabadságot sérti. Példaként említette, hogy csak szeptemberben 12 visszaszolgáltatási kérelmet utasítottak vissza a román hatóságok és újból államosították a református Székely Mikó Kollégiumot.

Tőkés László közölte: a szlovák állampolgárság megvonása etnikai diszkrimináció, illetve alkotmányos jogfosztás a szlovák alkotmány szerint is. Hozzátette, a Benes-dekrétumok ügyében pedig a kollektív bűnösség elve, etnikai diszkrimináció, illetve rasszizmus érvényesül a felvidéki magyarokkal szemben. Annál is inkább, mert 2007-ben a Szlovák Nemzeti Tanács megerősítette a Benes-dekrétumok hatályát – emlékeztetett.

Az EMNT elnöke hangsúlyozta: eredményként könyvelhető el, hogy a bizottság befogadta a petíciókat és várhatóan a jövő év elején tűzik napirendre. Előrehaladást jelent, hogy a bizottság azzal a kéréssel fordult Romániához, hogy adjanak magyarázatot a kialakult helyzetre. „A román hatóságok választ is adtak, ám az csupa mellébeszélés, csúsztatás és hamisítás\" – fogalmazott az EP-képviselő. Közölte, az állampolgárság ügyében is bekérték a szlovák hatóságoktól a magyarázatot és az Európai Bizottságtól is szakvéleményt kértek, hozzátéve: ahogy ezek megérkeznek, készen áll az ügy a bizottsági vitára, amiben reményei szerint számíthatnak az Európai Néppártra.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy ugyan Romániával és Szlovákiával javulnak a kapcsolatok, de mindkét országban folytatódik a magyarellenes politika.
Közölte, a szlovák állampolgársági törvény ügyében azt a tájékoztatást kapta Brüsszelből, hogy az Európai Bizottság elismeri: a petícióban vannak olyan elemek, amelyek esetében fennáll az európai jogszabályok megsértésének gyanúja. Ezért elképzelhető, hogy maga a bizottság indít eljárást.
Ilyen jogsértés – folytatta –, hogy az állampolgárság visszavonása tekintetében teljesen hiányzik a jogorvoslat lehetősége.

Lomnici Zoltán közölte: az egész erdélyi magyarság megmaradása szempontjából fontos, hogy az egyházak folytathassák tevékenységüket. Vagyis alapvető érdekük, hogy visszakapják azokat az ingatlanjaikat, amelyek a Románia EU-csatlakozásakor tett vállalásában is szerepelnek. Az a cél, hogy az EU hívja fel Romániát és Szlovákiát arra, hogy az uniós jogszabályokat tartsa be – fűzte hozzá. Kiemelte, ha a szlovákiai és a romániai magyarság fogyását meg kívánják állítani, akkor határozottan fel kell lépni a jogsértésekkel, a beolvasztó törekvésekkel szemben. A petíciókat civil szervezetek, ezeknek vezetői, egyházi vezetők, illetve magánszemélyek adták be a bizottsághoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés